A. J. Cronin: A mennyország kulcsa

"Tizennyolc hónappal később, május havában, ebben a tökéletesen szép időszakban, midőn a tél utolsó nyoma is elmúlt, de a nyári forróság még nem lankasztotta el a természetet, Chisholm páter átsétált az új Szent András Misszió kövezett udvarán.
Soha nem élvezett boldog megelégedés melengette. A kristálytiszta, langyos, fényektől szikrázó levegőben fehér galambcsapat úszott. Az udvart árnyékoló banánfánál megállt és büszkén, hitetlenkedő elragadtatással nézett hátra, mintha attól kellene tartania, hogy délibáb játszik vele és reggelre megint eltűnik minden.
Nem, nem képzelődik, eleven valóság a karcsú templomtorony ott a cédrusligetben, az ő piros cseréppel fedett lakóháza, a hozzácsatlakozó iskola, a külön bejáratú orvosi rendelő és a papau- és katalpabokrokkal szegett, frissen ültetett kertben egy másik lakóház. Mosolygott. Áldotta az agyagbányát, melyből sok kísérletezés után kapták azokat a halvány rózsaszínű téglákat, melyek olyan vonzó külsőt adtak az épületeknek. Hálával gondolt Csia úr határozott, minden ellentmondást elhallgattató előzékenységére, a türelmes munkások ügyességére, a talpig becsületes pallérra. Hálás volt mindenkinek és mindennek, még az időjárásnak is, mely nagyban hozzájárult a Csia és a Pao család jelenlétében pár nappal ezelőtt tartott avatóünnep sikeréhez.
Fiatalos örömmel dobta le fekete talárját és foltos nadrágban, ingujjban hozzálátott, hogy még egy kevés agyagot ásson ki a bányából és téglává formálja.
Holnap megérkezik a három apácanővér. A házuk készen várja őket, a hűvös, lefüggönyözött, méhviasztól illatos szobákkal. Csak a csukott veranda hiányzik, ahol pihenőóráikat tölthetik majd; még egy kemencére való tégla, azután készen lesz az is. Keze a téglákat, gondolatai a jövőt formázták. Fontos szerep várt az apácákra. Előre látta, hogy szükség lesz rájuk, kért, sürgetőzött, levelekkel ostromolta Mealey pátert, sőt a püspököt is, amíg a misszió épületei a szeme láttára emelkedtek eleven valósággá. A felnőttek térítése az angyalok türelmét is próbára tette volna. Hagyomány, tudatlanság, ragaszkodás az ősi hithez - ezeket az akadályokat becsületes eszközökkel nem lehetett legyőzni, a ravasz fogásokkal szerzett hívők pedig nem kellenek a Mindenhatónak. Másrészt igaz, hogy a szép, új templom megnövelte a pap tekintélyét és az egykori hívek közül mind többen és többen jelentkeztek. Lehettek végül is vagy hatvanan és ha kórusban énekelték a korális misét, úgy hangzott, mintha ki tudja milyen nagy sokaság lenne együtt."