Aczél Endre: Acélsodrony - A nyolcvanas évek

"Szerkesztősége többszörös nemmel válaszolt a bekebelezési kísérletre, mondván, nem kér az írószövetség gyámkodásából, ott van annak a Kortárs című folyóirat. Na meg a Hitel, amelyet Csoóri Sándor és Bíró Zoltán pár hónappal korábban hívott életre, súlyos könnyeket hullatva amiatt, hogy ez a folyóirat voltaképp Illyés Gyulát illette volna meg, ám ővele haláláig szűkmarkúan bánt a kulturális vezetés. Az ügy mögött vélhetően politikai párbaj is zajlott a felsőbb szinteken. Pozsgay Imre államminiszter feltűnő rokonszenvvel nyilatkozott arról, hogy az írószövetségnek végre saját lapja legyen, a minisztérium és a pártközpont annál kevésbé. Érdekes egyensúlyi viszonyok alakultak ki, de a bekebelezési kísérlet végül is hamvába holt. Ki lehetett védeni formailag azzal, hogy az ÉS-t a Művelődési Minisztérium alapította, nem a szövetség. Hozzátenném: az ÉS ez idő tájt már hatvanezer példányban kelt el, és szuverén létének védelmében sorompóba szállt a magyar értelmiség és az olvasótábor döntő többsége. Látszani kezdtek bizonyos frontvonalak, ha nem is átütő egyértelműséggel. A szellemi rendszerváltozás a tőrőlmetszetten magyar népies-urbánus vita fellángolását ígérte: a Püski Sándor körül felcsapó indulatok határozottan emellett szóltak. S az MDF népnemzeti szárnya, hátában Pozsgayval, nyűgnek érezte az Élet és Irodalom alig leplezett rokonszenvét az MSZMP liberális reformerei és a később SZDSZ-esnek elkeresztelt szellemiség iránt. Minthogy azonban ez a történet - úgy általában - inkább az alkotásról, semmint az irodalmi álarcba bújt politikai vitákról szól, szívesen említem itt a kérdéses időszak egy jelentős színházi eseményét, a Vígszínház által színre vitt Körmagyart, amelyet Kornis Mihály írt a századvég/századelő botrányos Schnitzler-darabja, a Körtánc nyomán. A darab nagy leleménye az volt, hogy a maga idejében botrányos és obszcénnak számító bécsi színházi produkció dramaturgiáját és figuráit átemelte a magyar jelenbe, éspedig abból az előfeltételezésből kiindulva, hogy ha már egyszer a Körtáncban a vég szaga érződött, akkor ugyanezzel az illattal 1989 Magyarországán is el lehet játszadozni a Körmagyarban. Csuda jó színészek - közöttük Kern András, Eszenyi Enikő, Igó Éva, Rudolf Péter és mások - jelenítették meg a rendszerváltozás felé közelítő Magyarország erkölcsi szétesését, ugyanabban a környezetben, mint Schnitzler: szeretkezés előtt, alatt és után. Egyszóval: frivolul. Kétlem, hogy bárki is azzal jött volna ki a színházból, hogy erőt merített a szocialista építkezés jövőjéhez - és ennyiben az akkor is, azóta is intranzigens szerző vágyai maradéktalanul teljesültek."