Agatha Christie: Nemezis

"Nehéz persze zöld ágra vergődni, mert csak beszéd közbeni, véletlen értesülések vezethetnek nyomra. A középső nővér, Mrs. Glynne, úgy tudom, elég korán ment férjhez, és sokáig élt Indiában és Afrikában. Fülébe juthatott azonban valami a férje vagy a férje rokonai révén, sokféleképpen történhetett, teljesen függetlenül az Öreg Kúriától, jóllehet időnként ellátogatott ide. Nyilván ismerte a lányt, de azt hiszem, jóval kevésbé, mint a másik kettő. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem tud valami rá vonatkozó lényeges tényt. A harmadik nővér kissé hebehurgya, és nem sokat mozdult ki innen, talán nem is ismerte olyan jól a lányt, de azért tudhat esetleg egy szeretőjéről vagy udvarlójáról, vagy láthatta együtt valami idegen férfival. Egyébként ott megy, az a nő, aki most ment el a szálló előtt.
Ha mégúgy lekötötte is Miss Marple figyelmét ez a bizalmas beszélgetés, azért nem adta fel egykönnyen az egy életen át belerögződött szokását. A járókelőket, akár ráérősen ténferegtek, akár siettek, szinte automatikusan észrevette.
- Anthea Bradbury-Scott, ott, azzal a nagy csomaggal. Úgy látszik, a postára viszi. Ugye itt van a posta, mindjárt a sarkon túl?
- Kissé kelekótyának látszik... azzal a lógó ősz hajával olyan, mint egy ötvenéves Ofélia.
- Nekem is Ofélia jutott eszembe, amikor először láttam. Jóságos istenem, csak tudnám, mit tegyek most! Maradjak még egy-két napig itt az Arany Vadkanban, vagy menjek tovább az autóbusszal? Ez pontosan olyan, mint szénakazalban keresni egy varrótűt. Ha sokáig turkálunk benne, biztosan ráakadunk valamire, még ha megszúrjuk is közben az ujjúnkat."