Agatha Christie: Tíz kicsi néger

"A szigetet nem volt nehéz megszerezni: az ügyletet Morris bonyolította le, én észrevétlenül a háttérben maradtam. Nagy szakértő volt az ilyesmiben. A leendő áldozatokról összeszedett adatok alapján sikerült mindannyiuk számára megfelelő csalétket kitalálnom. Egyetlen esetben sem vallottam kudarcot. Augusztus 8-án valamennyi vendégem megérkezett a Négerszigetre. Magam is köztük voltam.
Morisszal már leszámoltam. Emésztési zavarokban szenvedett. Mielőtt elhagytam volna Londont, adtam neki egy kapszulát, hogy vegye be éjszakára, mondván, hogy az én gyomornedveimmel csodát tett. Habozás nélkül elfogadta - kicsit hipochonder volt a nyavalyás. Attól nem kellett félnem, hogy esetleg kompromittáló iratokat vagy feljegyzéseket hagy maga után. Nem olyan ember volt.
A szigeten bekövetkező halálesetek sorrendjét különleges gonddal állapítottam meg. Véleményem szerint nem mindegyik vendégem volt egyformán bűnös. S úgy döntöttem, hogy elsőnek azok pusztuljanak, akiknek a legkisebb a bűnük, hogy ne kelljen elszenvedniük azt a sokáig tartó idegfeszültséget és félelmet, amit az érzéketlenebb gyilkosoknak el kellett szenvedniük.
Anthony Marsion és Mrs. Rogers haltak meg elsőnek, az előbbi egy pillanat alatt, a másik békésen elaludt. Méltányoltam, hogy Marstonból születésénél fogva hiányzott a morális felelősségérzet, ami a legtöbbünkben megvan. Amorális volt. Pogány. Mrs. Rogers pedig - efelől nem volt kétségem - nagymértékben férje befolyása alatt cselekedett. Szükségtelen részletesen leírnom, hogyan halt meg ez a két ember. A rendőrség nyilván könnyen meg tudta állapítani. Ciánkálihoz minden háztulajdonos könnyen hozzájuthat: rovarirtónak használják. Vittem magammal egy keveset, és a gramofonlemez lejátszása után következő feszült pillanatokban könnyű volt becsempésznem Marston majdnem üres poharába."