Albert DeMeo: Apám bűneiért - Egy bérgyilkos gengszter kettős élete

"Éppen időben riadtam fel álmomból ahhoz, hogy sikeresen elfojtsak egy a torkomból feltörő sikoltást. Egy pillanatra minden olyan kuszának tűnt, az éjszaka rettegése felszívódott az ablakon beszűrődő napfény fehér zajában. Aztán minden a helyére került. Mégsem álmodtam. A rendőrség, az FBI-ügynökök, az autók és a telefonhívások. Mind valóság. Sajgó testemet csak nehezen tudtam felkelésre ösztökélni. 8.00 óra. Louis bácsikám hamarosan megérkezik. A hullaházba akartunk menni, hogy azonosítsuk apám holttestét.
Gyorsan letusoltam, és magamra kapkodtam a ruháimat. Miközben a hall felé igyekeztem, édesanyám szobájának ajtaját zárva találtam, és testvéreim szobái is csendesek voltak. Csak reménykedni tudtam abban, hogy még mindig alszanak. Az ebédlőasztalon a születésnapi tortám maradványait pillantottam meg; tizenhét félig leégett gyertya, halvány színű cukormázba ragadva. Néhány perccel később meghallottam, hogy egy autó a kocsibejáróra hajt, én pedig kimentem a házból, és bekászálódtam Louis bácsi mellé, mielőtt még ő megnyomhatta volna a csengőt, amivel felzavarta volna anyámat. Már korábban közöltem vele, hogy a temetéssel kapcsolatban én fogok intézkedni, és arról is beszámoltam neki, hogy apa és én korábban már megtárgyaltuk a tennivalókat. Anyám kifejezéstelen arccal egyszerűen csak rábólintott. Kábának tűnt. Úgy járkált a házban, mint egy alvajáró."