Baktay Ervin: A világ tetején I-II.

"Keleti illendőséggel érdeklődött hogylétem és minden távollévő rokonom hogyléte felöl, aztán odadirigálta az autót, ahol bátyja bárkaháza már várakozott reám a Dal-csatorna vizén. Lasszu Dánd és egész családja ünnepi, tehát majdnem tiszta ruhában várta érkezésemet és nagy volt az öröm. Készen állt a guzal, a primitív fürdő és mikor a hosszú út porától megtisztálkodva leültem az asztalhoz, Dándék olyan gondossággal szolgálták fel a teát s a vacsorát, hogy nyomban láthattam, nem felejtették el szokásaimat a múlt év óta. Szinte otthon éreztem magam a bárkaházban, pedig a kis hálófülke nem épen kellemes emlékeket idézett fel bennem, mikor arra kellett gondolnom, hogyan fetrengtem tavaly az egyszerű palangon (indiai ágy), lázamban nem is félrebeszélve, hanem félreüvöltve.
Másnap reggel aztán hozzáláttam, hogy elintézzem a még elintézendőket és beszerezzem a hiányzó felszerelést. Ebben is nagy segítségemre volt a jeles Abdulla. Azok, akik Kasmir hegyvidékein óhajtják tölteni a nyarat, sátrakat és tábori felszerelést szoktak bérelni a különböző szrinagari ügynökségektől s ezek látják el a hosszabb expedíciókra készülőket is. Abdulla azonban lebeszélt erről és elvitt valami komájához, egy szerény sátorkészítöhöz a bazársoron, akitől jóval olcsóbban bérelhettem a szükséges sátrakat. Tipikus kasmiri szolga feltétlenül a legdrágább ügynökséghez vezetett volna, amellyel persze előbb megegyezett, hogy baksist kap az üzletért. A szemfüles Abdulla később is sok felesleges kiadástól óvott meg.
Szokás szerint a szahábnak kell ellátnia szolgáját ruházattal, ha hosszabb útról van szó. Abdulla e tekintetben is szerény volt és rendületlenül alkudozott a bazárbeli boltosokkal, míg összeszedtük igénytelen felszerelését, a khaki vászonból készült ruhát és ingeket, egy vastagon bélelt gyapjúkabátot és a hatalmas szögekkel talpalt kasmiri csaplit, azaz szandált. Engem is rábeszélt, hogy ilyen csaplit vegyek magamnak. Hiszen tagadhatatlanul ügyes jószág a csapli, amely alá puha bőrből varrott fűzős harisnyafélét szokás ölteni, de mégis Kasmírban kell születni ahhoz, hogy hordani lehessen. Az enyémnek mindjárt első napon elszakadt a bokaszíja, cipőzsinórral kellett összekötözni, ez viszont nem tartott, de annál inkább vágta a lábamat. Vissza is tértem hamarosan vastagtalpú angol cipőmhöz, amelyet persze előbb erős hegymászó szögekkel verettem ki. Abdulla csaplija sem bírta ki a strapát és már Leh felé rongyokban lógott a lábán. Meglehet, Abdulla mégis volt annyira kasmiri, hogy előre számított erre ; akkor aztán igen jó szolgálatot tett az én csaplim — neki."