Barát Endre: Alvó Vénusz-Regény Lotz Károly életéről

"Zeng a zene, csillog a fény. Lotz szelleme el-elszakad a valóságtól. Ott lebeg ő is a maga teremtette alakok között, Zeusz, Héra, Apolló, Bacchus és a többi halhatatlannal, maga is súlytalanul valami boldog szédületben. Mintha ez a képzeletbeli, bódult kerengés lenne a valóságos, természetes állapot; és fordítva: az volt az álom, amikor állványokon guggolva, kuporodva vagy háton fekve, káprázó, égő szemmel meredt a fehér márványpor-vakolatra, míg fáradságtól merevedő csuklóval s görcsös ujjai finom mozgásával vitte át krétarajzai, kartonjai alakjait temperafestékkel a száraz mennyezetre (al-secco) — ecsettel, spaknival, olykor valami seprűfélével és ujjaival is. Micsoda könnyedséggel és biztonsággal rakta fel a színeket, formálta meg a lebegő, a levegőben úszó, mezítelen, vagy könnyű lepleikben suhanó figurákat! Szívének felfokozott lüktetése, ereinek vérárama, szemének káprázó, fájó erőltetése árán született meg az Olümposz. A látszatra szinte játékos gondtalansággal odavetett mű makacs kitartással, erőfeszítéssel, gonddal, a művész tudásának, akaratának, ihletének teljes koncentrációjával született meg.
Görcsös, merev tartásban festette meg az örök mozgást! A gyönyörű testek keringését, lepleik örvénylését, drapériák lebegését! Minden alak lendületben, táncban, úszik — suhan a térben, egyedül Apolló áll mozdulatlanul, lantjának zengésével tartva örök mozgásban az  Olümposz népét.
A pillanat tovatűnt. Ismét látja páholyszomszédjait, a grófokat, elnököket, tanácsosokat és a jobbján ülő építőművészt, Ybl Miklóst. Vajon ő is átéli újra és újra műve keletkezését, a tervek papír-és pergamenhalmazától — az oszlopokban, boltívekben, függő páholysorokban, s a hatalmas nézőtér architektúrájában beteljesült Operaházig, mely magába fogadja és egyetlen roppant hangszerként zengeti a nemzet és a nagyvilág muzsikáját?
Lotz szeretettel pillant az építészre. Milyen öreg már! Istenem, ilyen művésznek száz évig ifjan kéne élni! És magára is gondol közben — túljutott már az ötvenen, ha csupán egyetlen esztendővel is. Mindegy! Ma még van kedve, ereje, akarata új meg új művészi vállalkozásba fogni, még olyan hatalmas munkába is, mint ami ez a most felavatott falakon és boltozaton tündöklő freskó, amely ma este először tárul fel a közönség előtt.
Hallgatta Lotz az erkeli zenét, s arra gondolt — lehet, hogy mégis a tudós püspöknek, Ipolyi Arnoldnak volt igaza, aki oly tiszteletreméltó csökönyösséggel erősködött amellett, hogy a magyar kultúrhistóriából, a magyar ősmondák világából kellene témát választania!"