Benczúr (1844-1920)

"Az 1896-os ezredévi ünnepségeknek alighanem a június 8-i nap volt a fénypontja. E napon, mely az 1867-es koronázás huszonki-lencedik évfordulója volt, a honalapítás ezredéves emlékéről szóló törvény ünnepélyes fölolvasásával nyílt rneg a dunaparti új Országház. Az aktusra a magyar koronázási jelvények jelenlétében került sor, melyeket mintegy ezerfős, látványos díszmenet kísért a Mátyás-templomból az Országházba. E pompás menet aznap reggel kilenc órakor indult el a Vérmezőről, föl a budai Várba, hogy az uralkodó és családja előtt tisztelegjen, A nyolcvankilenc törvényhatóság történelmi kosztümökbe öltözött bandériumát Perczel Dezső belügyminiszter vezette. Az egy órán keresztül vonuló díszmenet a király előtt tisztelegvén, a Mátyás templomhoz kanyarodott vissza a koronázási jelvényekért, melyeket az országházi ceremónia után, kb. déli tizenkét órakor visszakísért a Várba. Délután két óra után a törvényhozás tagjai a trónteremben gyűltek össze és „a félnapos ragyogás, káprázat fokozott erővel egy végső befejező képben bontakozik ki, amikor a fejedelmi nagyteremben az ország törvényhozói együvé kerültek uruk királyuknak való hódolásra..." — írja a Pesti Napló, megidézve azt a jelenetet, melyet Benczúr a festményen megörökített. Itt Szilágyi Dezső házelnök mondott nagyhatású beszédet: „Fölkísértük a koronát is e nagy alkalomra, hogy arra rámutatva, tanúbizonyságot tegyünk, hogy az felségedet nemcsak jog szerint illeti meg, hanem fejedelmi erényeinél fogva is, amelyekkel a korszakot betöltötte." A korabeli hírlapok szerint válaszában a király uralkodótól évszázadok óta nem tapasztalt meleg bensőséggel szólt a nemzethez, s „míg a történelem följegyzésére méltó jelenet végbe ment, a gellérthegyi fellegvár ágyúi dörögtek; majd a Dunán horgonyzó Szamos nevű monitor ércztorkai szólaltak meg. Az egész városban hallani lehetett a királyi szavak eme dörgő kíséretét." Szilágyi Dezső beszéde oly megindító volt, hogy előbb Erzsébet királyné, majd később maga a király is könnyezni kezdett (uralkodása addigi közel ötven évében senki nem látta könnyezni a királyt), s a megilletődött királynét leülni segítette. „Előtte az aranyba, bíborba öltözött zászlósurak, főrendek, képviselők könnybe borult szemmel nézték a magasztos jelenetet."