Csobán Endre (szerk.): Debrecen sz. királyi város és Hajdú Vármegye

"a Református egyházat és a Kollégiumot segélyezze, ha ugyanakkor a római katolikus egyháznak nem nyújt támogatást, a másik pedig a házassági ügyekét veszi ki a ref. egyház kezéből. Van rendelet, mely a nyomdában megjelent református könyveket kobozza el s van olyan (1778-ban), mely a városi új tisztikart arra kötelezi, hogy hivatali esküjét nem a maga gyülekezete előtt, hanem a piaristák templomában tegye le.

A hosszas zaklatásnak, melynek élét már II. József "türelmi rendelet"-e megtompította, az 1791:26. törvénycikk pedig végképpen elvette, mégis lett annyi haszna, hogy a debreceni egyház minden politikai hatóságtól független szervezetre tesz szert. Mikor egy 1752-ből származó helytartósági rendelet megtiltja a városnak, hogy a református egyházat támogatásban részesítse, az egyház élete a városéból kiválik, önálló szervezetbe tömörül s kormányzó testületéül komisztóriumot, későbbi nevén prezsbitériumot alakít. Így lesz a debreceni református egyház egyike azoknak a gyülekezeteknek, amelyekben a kálvini konzisztonalis prezsbiteri rendszer legkorábban alakul meg Magyarországon. A jelzett év után is mindössze annyi a változás, hogy a prezsbitérium tagjai a tisztüket választás alapján nyerik s nem — mint addig — városi tisztségük természetes következményeként. Ellenben abból már szinte rendszer lett, hogy a prezsbitérium elnökének rendszerint a város főbírája, illetőleg a polgármestere választatott meg. E szokás mindmáig érvényben van.

A gyülekezet lelkitalálkozásának színtere a templom. A debreceni református egyháznak a múlt század nyolcvanas éveinek végéig három temploma volt.

Legrégibb a mai Nagytemplom, illetőleg az a másik régi templom, mely ennek helyén már a reformáció előtt Szent András-tomplom néven kb. a XII. század óta áll. Az idők folyamán többször leégett. Az 1564-i tűz után 60 esztendeig tető nélkül maradt, míg végre Bethlen Gábor erdélyi fejedelem" 1626-ban új alapokon ismét felépíttette, mellé pedig az egyház 1642-ben tornyot huzatott, hogy abban helyezze el az I. Rákóczi György fejedelemtől 1638-ban ajándékban kapott mintegy 50 mázsás harangot. A templom 1802-ben ismét tűzvész áldozata lett; a „Rakóczi-harang“ is annyira megrongálódott, hogy újjá kellett önteni. Mai formáját a templom: két tornyát és kereszthajós hatalmas épülettestét, az 1806-ban befejeződött új építéssel nyerte. Reneszánsz-stílusban épült falai közt folyt le az a történeti esemény, mikor 1849 április 14-én Kossuth Lajos a képviselőház és a szorongó ezrek jelenlétében kihirdette a királyi trónfosztó határozatot. De ugyancsak e templomban fogadta 1918 októberében a Habsburg-ház utolsó koronás feje, IV. Károly és hitvese, Debrecen nagynevű püspöklelkészénk, Baltazár Dezsőnek kézrátetellel közölt áldását. Korra nézve második temploma a debreceni egyháznak az Ispotályi templom. A reformáció első éveiből származó szegényház, az ú. n. ispotály szomszédságában épült 1704-ben. Ez is sokat szenvedett tűzvészektől, de az áldozatra kész gyülekezet mindig helyrehozta. Mai formája 1899-ből való.

Korban következik harmadiknak a Kistemplom. Bátori Szabó András hagyatéktelkén épült a XVIII. század huszas éveiben. Azelőtt mintegy hatvan évvel azonban már volt ezen a helyen valami fából épült "szín", aminek istentiszteleti célra rendeltetéséről a városi jegyzőkönyvek (1662, 1663, 1671, 1672, 1675) gyakorta emlékeznek. A kőtemplom tömör tornyáról a bizánci stílusú tetőzetet századunk elején egy szélvihar ledöntötte; az újjáépítés nem is használt többé csúcsos, hanem bástyaszerű kiképzést. A környező utcák szintjének időközben való felemelése miatt a templom padozata ma már pár méterrel mélyebbre esik a külső fal földszintjénél, de ez a különben is meleg hangulatú, 28 gyönyörű, fehér oszlopú, remekül bordázott mennyezetű templomnak régiségére még mélyebb patinát nyom. Ennek is megvan az egyház-és nemzet történelmi múltja. 1860-ban ebben a templomban hangzott el a tiszántúli református egyházkerületnek a „pátens“ ellen szóló bátor tiltakozása, ami nemcsak egyetemes református egyházunk szabadságát mentette meg a kényuralom erőszakosságától, hanem ugyanakkor nemzeti alkotmányunk visszaállítása felé is törte az utat."