Dallos Sándor: Aranyecset-Munkácsy Mihály élete

"Mert borzalmas, hogy milyen cigarettákkal ajándékozta meg önt a volt ura. Nem volt őrült az az ember ?
- Nem hiszem. De hát miért ? Mit találtak a cigarettákban ?
- Elsősorban is teméntelen mennyiségű ópiumot. Mondtam, az állam nem engedi forgalomba hozni az ópiumos cigarettákat, de egy ekkora tengerparttal, ennyi kikötővel rendelkező ország csaknem tehetetlen a csempészekkel szemben. De az így becsempészett cigaretták derűs ártatlanságok az ön cigarettáihoz képest, mert az önéi több mint háromszor annyi ópiumot tartalmaznak, mint azok. De nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy a rengeteg ópiumon kívül valami olyan növényi vagy állati mérget is tartalmaznak, amelyet nem tudott eddig meghatározni a laboratórium. Ez a méreg olyan kis mennyiségben volt a cigarettában, hogy vagy hosszadalmas halált szánt önnek a volt férje, vagy pedig egész parányi elég belőle ahhoz, hogy az ópiummal együtt, amelytől elalszik, fokról fokra való szívizom gyengeséget, végül halált okozzon önnek. Ha Miska tegnap este, ösztönét követve, nem jön vissza, ön néhány óra múlva halott. A legkétségbeejtőbb, hogy nem lehet a méreg mennyiségét megállapítani. Nem tapad semmiféle vegyülethez. Például nem a curare-csoporthoz tartozik, amely végeredményben sztrichnin curarin vagy legerősebb formájában procurarin néven ismert válfaja. Eléggé ismerjük ma már az afrikai és ázsiai nyílmérgeket is, amelyeket romlott emberi vérből és rothasztott viperák, sőt kobrák véréből állítanak össze. De ezek oly heves mérgek, hogy egy pillanat alatt végeznek az emberrel. Vannak viszont olyan mérgek is, melyek az izomzatra s így a szív izomzatára is bénítólag hatnak, úgyhogy behatolnak a szövetekbe, és így ölnek. Mármost, az én elképzelésem szerint valami ilyen mérget hígítottak fel annyira, hogy egy cigaretta még ne legyen halálos, de öt, mondjuk, már igen, de ez is úgy, hogy az ópiumálom eltakarja az egészet. Önnek, bárónő, valóságos vasszervezetének kell lennie, mert ahelyett, hogy letörten és irtózatos fáradtan feküdnék az ágyban, itt ül a hallban közöttünk, és vidáman beszélget velünk. Őszintén szólva még nem találkoztam ilyen szervezettel. Ferdinandi professzor kérését tolmácsolom, mikor megkérdezem: merne rá vállalkozni, hogy, természetesen kocsin, bejönne velünk a klinikára, és a professzor úr, aki az ország legelső szívspecialistája, odabent alaposan megvizsgálná ? Nekem, tudniillik, nem akar hinni a tanár úr!"