Dickens: A Pickwick-Klub I-IV. 2 kötetben

"hogy ezeket a következtetéseket jórészt a magam tapasztalataiból vonom le, is ha abból, janiit ebben a történetben le fogok írni, az tűnnék ki, hogy élesen megfigyelő gyermek voltam, vagy hogy férfikoromban pontosan tudok visszaemlékezni gyermekkoromra, mindenesetre igényt támasztok erre a két jellemző tulajdonságra.
Visszatekintve, mint mondottam, gyermekkorom homályába, az első tárgyak, melyekre emlékezni tudok s melyek kiemelkednek a tárgyak összevisszaságából: anyám és Peggotty. Mi egyébre emlékszem még? Lássuk csak.
Előbontakozik a ködből a mi házunk, mely nem új előttem, mert jó ismerősöm legrégibb emlékezéseimből. A földszinten van Peggotty konyhája, mely egy hátsó udvarra néz; ez udvar közepén galambdúc áll egy oszlop tetején, de nincsenek galambok benne, az egyik sarokban egy nagy kutyaól, de nincs benne kutya, és sok baromfi, mely ijesztően nagynak tűnik fel előttem s mely vadul és fenyegetően futkos az udvaron. Van közte egy kakas, mely egy cölöp tetejére száll kukorékolni, s ahogy a konyha ablakából reánézek, oly különösen néz rám, hogy végigfut rajtam a hideg a vadságáért. A libákról, melyek a kerítésajtón kivül nyakukat messzire előrenyújtva billegnek mögöttem, mikor feléjük megyek, éjszaka olyanforma álmokat látok, mint talán oroszlánokról az, aki fenevadak közelében él.
Van itt egy hosszú folyosó, — mily roppant távlatként tűnik fel előttem! — mely Peggotty konyhájából az utcai kapuhoz visz. Sötét éléskamra nyílik ebből, az pedig olyan egy hely, hogy este sietve lohol el ajtaja előtt az ember, mert mit tudom, mi történhetik ezek közt a bödönök, korsók és régi teásdobozok közt, mikor senki sincs benn, aki gyengén világító gyertyát tart a kezében, s az ajtó hasadékain dohos levegő szűrődik ki, amelyben szappan, ecetbe rakott főzelék, bors, faggyúgyertya és kávé szaga érezhető ugyanegy pillanatban. Aztán ott van a két lakószoba, az, amelyben este szoktunk ülni, anyám, én meg Peggotty, — mert Peggotty egészen hozzánk tartozik, mikor elvégezte dolgát s egyedül vagyunk — meg a nagy, de nem lakályos szápszoba, melyben vasárnap szoktunk lenni. Ennek a szobának van valami szomorú jelentősége reám nézve, mert beszélt nekem Peggotty — nem tudorn, mikor, de azt hiszem, nagyon régen — atyám temetéséről s arról, hogy fekete ruha volt mindenkin, aki ott volt. Ott olvas fel anyám egy vasárnap este Peggotynak meg nekem arról, hogyan támadt fel Lázár halottaiból. Én pedig ügy félek, hogy kénytelenek aztán kivenni az ágyamból s megmutatni a hálószoba ablakából a csendes temetőt, ahol a halottak mind nyugodtan alszanak sírjaikban, melyekre ünnepélyes fényt árasztott a hold."