Budapest, 1990. Venatus, 77 oldal, 25 ábrával, kiadói papírborítóban, jó állapotban.
2490 Ft
Senki számára nem lehet kétséges, hogy egy madárfajt legeredményesebben a saját életterében lehet megmenteni. Más, művi módszerek alkalmazása indokolt lehet, de a tenyésztés és a majdani kibocsátás eredményességét ugyancsak a szabad területi életfeltételek fogják meghatározni. Véleményük szerint ma ez az elsődleges feladata és egyedül járható útja a túzokvédelemnek Magyarországon. Sajnos az intézményes túzokvédelem évekig-a kutatás minden ellenkező nézete ellenére -nem ezt az utat követte. A szabad területi állománynevelés előtt nem tornyosulnak leküzdésre váró akadályok a Nemzeti Parkok és a Dévaványai Tájvédelmi Körzet területén, ahol jelentős területek saját tulajdonban vannak, illetve bérlet útján a kezelésük túzokcentrikusan történik. Ez vonatkozik a fészkelési időszakban megtiltott kaszálásokra éppúgy, mint a túzokok téli helyhez kötését és egyúttal túlélését biztosító repce és káposzta telepítésére. A többi túzokos tájvédelmi körzet védettségét kinyilvánító rendelkezés is tartalmaz több-kevesebb olyan megkötést, amelyek a fészkelési időszakban kíméletet biztosítanak. Kedvezőtlenebb a helyzet ott, ahol nem védett területen, illetve agrárélőhelyen fészkel a túzok. Ilyen esetben sajnos ma csak eszmei értéke (50.000 Ft) védi. Mivel a népesség nagyobb része, s főként a kisebb populációk így helyezkednek el, a túzok fennmaradása attól függ, hogy sikerül-e olyan módszereket, illetőleg olyan rendszert kidolgozni, ami a reprodukció minél magasabb szinten tartását biztosítja. Ennek egyik módja a fészkek háborítatlanságának biztosítása, bárhol is legyenek. Mint az előző fejezetben láttuk, a legnagyobb veszélyt a gyepek és pillangósok kaszálása jelenti. Ezért a fő cél a kaszálások előtt a fészkek felkutatása. Ez történhet megfigyeléssel, azaz fészkéről leszálló, vagy arra ráülő tojó felkutatásával.