E. H. Gombrich: A művészet története

"Bizonyos, hogy nem lehet ilyenfajta szabályokat felállítani, hiszen senki se tudhatja, milyen hatást akart elérni a művész. Talán éppen az erős, kiugró színfoltra volt szüksége. És mivel nincs olyan szabály, amelynek alapján eldönthetjük, hogy egy művészi munka jó-e, legtöbbször azt se tudjuk szavakkal megmagyarázni, miért érezzük, hogy a kép, amelyet nézünk, remekmű. Ebből persze nem következik, hogy az egyik annyit ér, mint a másik, vagy hogy ízlésekről nem lehet vitatkozni. Ha egyébre nem is, arra jók az ilyen viták, hogy közben képeket nézzünk. Mennél többször nézünk egy képet, annál több újat fedezünk fel rajta, és lassanként rájövünk, mi az a harmónia, amire a művészek törekszenek nemzedékről nemzedékre. Mennél erősebben érezzük a művészi alkotásokban ezt a harmóniát, annál jobban gyönyörködünk, és ez a fontos. A régi mondás, hogy az ízlésekről nincs mit vitatkozni, talán igaz, de nem változtat a tényen, hogy az ízlés fejleszthető. Ezt is könnyebben illusztrálhatjuk a magunk életéből vett példán. Aki ritkán teázik, annak egyik keverék olyan ízű, mint a másik. De ha kedve, módja és elég ideje van, hogy kipróbálja és végigkóstolja a legválogatottabb keverékeket, igazi „szakértő" lehet belőle, és akkor megismeri a különféle fajtákat, keverékeket, meg tudja mondani, melyik ízlik neki a legjobban. És mennél jobban ért hozzá, annál jobban élvezi a legfinomabbakát.
Elismerem, hogy a művészi ízlést fejleszteni sokkal nehezebb, de sokkal fontosabb, komolyabb feladat. Elvégre a nagy mesterek mindenüket beleadták a munkába, megkínlódtak, vért izzadtak azért, hogy jó legyen, annyit hát igazán elvárhatnak tőlünk, hogy legalább igyekezzünk megérteni őket."