Elizabeth Kim: Tízezer könnycsepp - Egy távol-keleti nő emlékiratai

"Mind e nehézségek közepette eszembe sem jutottak olyasféle fogalmak, mint „Isten" vagy valamilyen „felsőbb hatalom". Nem hittem már semmiféle istenségben és a vallás szótól libabőrös lett a hátam.
Amikor tehát a terapeuta azt mondta, képzeljek el valamilyen erőt, amellyel félek szembeszállni, erre mindaddig képtelen voltam, amíg eszembe nem jutott az a személy, akivé repülős álmaimban váltam. Erősnek, hatalmasnak, félelmet nem ismerőnek éreztem magam mindaddig, amíg tetszésem szerint röpködtem a föld felett. Ez a lebegő személy valósította meg leginkább a „felsőbb hatalomról" alkotott elképzelésemet.
Szerelmi kapcsolataimnak öngyilkossággal való befejezése nehéz dolog lett volna. Az igaz, hogy még ma is sokat gondolok az öngyilkosságra, azonban nem olyan vágyódva és romantikával övezve, mint régebben. Számomra az öngyilkosság iránti vágy elvesztése olyasmi, mint egy élethossziglani szerelmes elvesztése.
„Életben-maradási bűntudatom" is van és az öngyilkosságról való ábrándozás csillapította le ezt a bűntudatot. Az öngyilkosságra való gondolás abban a tekintetben is megnyugtatóan hatott rám, hogy akkor többé senki sem fog elhagyni - eltávozom a földi szenvedések és szívfájdalmak birodalmából.

Mindig fenntartással fogadom, amikor arról hallok, hogy amerikaiak külföldi gyermekeket fogadnak örökbe. Az igazr, hogy ezek a gyermekek rengeteg borzalomtól menekülnek meg és őket szerető otthonokba kerülnek. De az örökbefogadóknak nem szabad megfeledkezniük arról, ezek a gyermekek idegenek egy számukra idegen országban, úgyhogy a nevelésükhöz maximális érzékenységre és türelemre vara szükség."