Méliusz Antikvárium Antik könyvek, használt könyvek, régikönyvek

Fekete István: Hú-Egy bagoly regénye

Budapest, 1971. Móra Kiadó, 330 oldal, kiadói félvászon-kötésben, néhány apró folt az első tàbla szélén, egyébként jó állapotban.

Kiadó:
Móra
Kiadás éve:
1971
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Athenaeum
Kötés típus:
félvászon
Terjedelem:
330
Nyelv:
magyar
Állapot:
Súly:
407 g


"Aztán egyszer csak vége az etetésnek. Az anya megrázza magát, és kimegy a barlang előterébe tovább táplálkozni, a fiak pedig összebújnak, mert egyre hűvösebb az est, s a fiókák még pelyhesek. De erre mintha az anya nem is gondolna, mert táplálkozását hamar befejezte, s még nagyobb gondossággal ereszkedett a didergő kis szőrös halomra, mint amikor a tojásokat kotorta maga alá. Ez az idő azonban nem sokáig tartott, mert a szárny-és farktollak hamarosan jelentkeztek , utánuk a többi, és pár hét múlva már nem is volt szükség az anyai sátorra, mert felmelegedett az éjszaka is, és a kisbaglyok már nem fáztak, de nem is fértek volna el anyjuk alatt. De más változások is történtek. Azelőtt a táplákozást kivéve úgyszólván állandóan aludtak, most már inkább csak nappal szunyókáltak, míg éjjel hallgatták a víz locsogását a mélyben, más baglyok ismeretlenül is ismerős kiáltásait, és várták a szülőket-mert most már az anya is vadászott-, hogy betömjék az örökké éhes valóságot. És a szülők gondoskodtak is erről, néha szinte feleslegesen sok zsákmánnyal, mintha túl akartak volna lenni a nevelés fáradalmain, és szívesen látták volna a fiókák távolodó szárnyalását. Etetésük most már kiadósabb és darabosabb volt, de egyúttal fárasztóbb is, mert a fiókák nőttek, egyre nőttek, egyre többet ettek, hogy az öregeknek néha háromszor is kellet fordulniuk... És egyszer csak hozzányúltak a zsákmányhoz. Húzták ide-oda, ügyetlenül tépni is próbálták, minden eredmény nélkül. De nem hagyták abba, s a szülők távollétében ez a huzavona valami játékféle lett, aminek a végén mégiscsak kiszakadt egy-egy kis darab hús vagy bél, s ezt a mozdulatot és felhasznált erőt már nem lehetett elfeledni. "


Tolnai új világlexikona, töredék kötetek-I-XIII.+XV...

Spirit Bliss: A múlt árnyai - Démoni érintés 1.

Dr. Szemerédy Miklós: A debreceni Erdőspuszták Parkerdei

Jane Chisholm: Világtörténelem kicsiknek és nagyoknak

Sütő András: Kék álhalál

Jelenbe zárt múlt - Történetek a világ működéséről

Szűcs Ábrahám: A pipás nemesek véleménye

Frank T. Bullen: Confessions of a tradesman

Váci Mihály: A sokaság fia

Romain Rolland: Az elvarázsolt lélek I-II.

Szénássy Barna: History of Mathematics in Hungary until the 20th Century

Új Magyar képtár-A Magyar Nemzeti Galéria festészeti gyűjteménye

Devics Józsefné: Csecsemők szakácskönyve

I.N.Bronstejn-K.A.Szemengyajev: Matematika zsebkönyv ( Mérnökök és mérnökhallgatók számára)

Kóka Rozália: Egy asszon két vétkecskéje

Debrecen története 1693-ig 1. kötet

Simon Sebag Montefiore: Fekete Bárányok - A történelem leghírhedtebb gonosztevői

Századok szelleme-Tanulmányok a magyar irodalom és Debrecen kapcsolatáról

Andrew Morton: Diana a szerelmet kereste

Lengyel Dénes: Mondák a török világból és kuruc...