Fekete István: Kittenberger Kálmán élete

"1895 őszén ismertem meg Kálmán barátomat, amikor Lévára kerültem mint az ottani tanítóképző elsőéves növendéke. A sors kedvező játéka folytán Kálmánéknál, a néhai jó Kittenberger János bácsinál kaptam lakást, s ott laktam az 1895-96-os tanévben. Kálmán barátom a lévai piarista gimnáziumba járt akkor. A helyzetből adódott, hogy naponta együtt voltunk, s mint majdnem egykorú diákok, rövidesen megbarátkoztunk, bár Kálmán nem volt barátkozó természetű. Nem volt benne a kamaszokat jellemző szertelenkedés, a felnőttek felé való kapaszkodás, sőt még a bakfisok sem érdekelték. De már ekkor megnyilatkozott benne a természetszeretet, az ösztönös megfigyelés, kutatási vágy és a vadászszenvedély. Órákon át járta a város határát, csatangolt erdőn, mezőn, szőlőkben. Emlékszem, különösen  a varjak élete érdekelte. Ezeket figyelte, s egy-egy útja után annyit s olyan vonzóan tudott beszélni tapasztalatairól, ahogyan csak az tud beszámolni, akit a természetben élők iránti rajongás fűt. Volt neki egy kb. fél méter hosszú, egycsövű, elültöltő kapszlis pisztolya. Nem tudom, hogy jutott hozzá, de megvolt. Ezzel járt vadászgatni. Hogy feltűnés nélkül hordhassa fegyverét, kilyukasztotta télikabátja belső zsebét, s a hosszú mordályt a bélés mögé süllyesztette. Így járt Kálmán barátunk vadászgatni a határba. Hogy szabadabban mozoghasson, néha ki is maszkírozta magát rongyos csavargónak, s ilyenkor valóban nem lehetett ráismerni. Egyszer engem is megtévesztett. Az esti ködös szürkületben megállított egy csavargó formájú alak, és lőtt varjat kínált megvételre. En azonban egyáltalán nem akartam varjat venni. Az alak tovább erőszakoskodott, hogy milyen kitűnő levest lehet belőle főzni. Akkor aztán-végre-ráismertem..."