Fekete István: Öreg utakon

"Alattam észrevétlenül homály szakadt az erdőre. Halkul a dal s a hűvös árnyak elől fészekbe húzódtak az Isten tollas kis síposai, furulyásai, dombérozó, kurrogó, búgó zenészei. Mert nem jó hangoskodni ilyenkor már, amikor a sötétség démonai kinyulnak fekete kezükkel a földből és hideg, titkos zörrenésekkel tapogatják a tavalyi száraz avart. Fülelek, mert a zörgések erősödnek. Ez az a pillanat, amikor a vad kilép a nyiladékokra, tisztásokra, de még lőni lehetne. A zörgés azonban elhal. Talán egér futott a száraz leveleken, talán valami madár. Üresek a tisztások, melyekre odalátok. És ekkor arra döbbenek, hogy valami mozog alattam. Lassan fordítom szemem lefelé. -Egy őzsuta. Közvetlen alattam. Hogy ez hogy került ide - a jó Isten tudja. Kint áll a nyiladék közepén és legel. Fejét idegesen fel-fel kapja és látszólag siet az evéssel. Nézem és szentül hiszem, hogy ez az őz megérzi közelségem és nyugtalanítja. Mindenütt csend, hűvös, tiszta levegő. Fölötte vagyok nyolc-tíz méterre, szimatot nem kaphat, mégis viselkedése olyan, mintha tudná, hogy itt valami nincs rendben. Néz előre, hátra, oldalt közben idegesen harap a fűből és szinte érzem, hogy minden idegével figyel és minden izma meg van feszítve, hogy elugorhasson, ha mozdul a veszedelem, mely benne van a levegőben. Mit lehet azt tudni, hogy a bennem lévő és bizonyára kisugárzó rontási energia, gyilkolási vágy miként hullámzik körülöttem és miként rezdíti mega vad ösztönös félelmének érzékeny antennáját? A kis suta, távolodik tőlem és minél messzebb kerül, annál nyugodtabb lesz. Aztán - hogy egy pillanatra másfelé néztem úgy eltűnt, mint ahogy jött. Észrevétlenül. Megint egyedül maradtam. Egy pár fogoly szaladt kis a nyiladékra. Sietősen, óvatosan. Úgy látszik ezeknek a fészkét is tönkretette a víz. Máskor, ilyenkor nem lehet párban foglyot látni, most sajnos sokat. Esős volt a május és esős a június eleje. A föld egy darabig csak szívta, szívta be a sok vizet, de aztán azt mondta: Elég. Béka nő a hasamban ettől a sok víztől - és becsukta milliárdnyi pórusszáját. És ekkor elindultak a kis esőpatakok a folyok felé, melyek meg dagadtak és gorombáskodtak a parti népekkel, nádakkal, fűzekkel, hídakkal. Mély hangon beszélgettek és kamaszosan folyamkodtak, mert Hankó professzor úr jóvoltából megtudták, hogy még sok esőre van kilátás."