Fekete István: Vuk

"- Neked messze - lépdelt előtte Karak. - De most már hazaérünk - szólt, és Vuk minden figyelmeztetés nélkül is tudta, hogy a beszédnek vége.
Vuk csendesen osont Karak nyomán. Átcsúsztak egy földiszeder sűrű indái alatt, és amikor kiértek, Vuk előtt ismeretlen világ nyílt ki.
Meredek sziklafalon fehérlett a holdfény, és melletük mélység ásított. Leültek az árnyékban, és figyeltek, mert a rókák törvénye tiltja az elhamarkodott berohanást, még ha saját várukról van is szó. Mélységes csend volt. Karak megfordult.
- Itt nem tudnál járni, mert még nekem is vigyázni kell. Majd viszlek.
Vuk engedelmesen tartotta hátát, és Karak veszedelmes fogai lágyan átfogták.
Az öreg róka óvatosan ment végig a keskeny párkányon. Vukban meghűlt a vér, olyan mélység felett jártak, de azért elengedte magát, mert tudta, neki egyetlen dolga van most: a mozdulatlanság. Egy helyen -vége szakadt az útnak, és odébb egy méterrel folytatódott. Karak szinte átrepült a mélység felett, és Vuk lehunyta szemét, mert feje nekikoccant a sziklának. Amikor kinyitotta, egy hasadékba fordult be Karak, melyet sem alulról, sem felülről nem lehetett látni, és letette Vukot.
- Itthon vagyunk. Gyere utánam. A keskeny hasadék kitárult beljebb, és egy nagy barlangba értek, melyben húsz róka is elfért volna, és amelyből még folyosók nyíltak jobbra-balra. A holdfény enyhén derengett, és Vuk csodálkozva nézett körül.
- Gyönyörű itt minden - mondta álmélkodva -, és én megütöttem a fejem. Itt nagyon jó szag van. Mintha lenne itt valami...
- Itt mindig van valami - büszkélkedett Karak, és előhúzott egy fél nyulat, melyet megosztott Vukkal, aki úgy jóllakott, hogy alig szuszogott.
- Én szeretek itt lenni... - nyögte azután -, itt minden nagyon jó... mintha meg sem ütöttem volna a fejem... és most álmos vagyok.
Karak mosolygott.
- Hát csak aludj. Ide nem jöhet senki. Sem a Simabőrű Ember, aki mindent fel akar falni előlünk, sem Vahur, a kutya, az a gyalázatos, aki eladta magát. Ki ne menj, amíg vissza nem jövök.
A barlang egyik sarkában jócskán volt száraz falevél, melyet a szél sodort be. Vuk elnyúlt rajta, és félálomban még látta, amint Karak kisurran a nyíláson."