Ferenczy-Fodor-Füstös: Magyar horgászírók elbeszélései

"A zsinórra annyi ólmot erősített, hogy a tollak még éppen feküdtek a víz színén, megbillentésükhöz a halnak alig kellett erőt kifejtenie; olyan volt az egész, mint egy nagy snecizőszerelék. Az egyik horogra gilisztát, a másikra kukoricát tűzött s mindkettőt nagyon precízen a ritkás csuhi szélső nádszálainak közelébe vetette, a parttól csupán 5-6 méternyire. Az úszók már szépen a nád mellett billegtek az enyhe hullámzásban, amikor néhány szem tejes kukoricát és egy általa készített, málészerű kukoricapépet dobott a közelükbe.
Tevékenységét némi szkepticizmussal figyeltem, ám ez néhány perc múlva csodálkozásra váltott, amikor az első halat, egy kb. 15 dekás vörösszárnyút emelt ki az úszó merítése után. Ezt gyors egymásutánban még vagy tizenöt társa követte, láthatóan tetszett a halaknak a kukoricapép. Megfigyeltem, hogy a gilisztára kisebbek, a tejes kukoricára (ritkábban ugyan), de nagyobbak jöttek. A szép halacskákat nagy csodálatomra némi fitymálással azonnal visszadobta a tóba. Nem várva már-már kikívánkozó kérdésemet, magyarázólag mondta: - „ezek csak keszegecskék, én inkább pontyra megyek, abból is csak két kiló fölött teszek a szákba". (Na, gondoltam, csak szeretne nagy halat fogni, úgyse jön az ki ilyen sekély vízbe...)"