Földi Pál: A Barbarossa hadművelet

"A Konyev állni elrendelt ellencsapás összeomlott. Zsukov ezt követően elindult, hogy megkeresse a Tartalék Front törzsét. Obnyinszkoje faluban talált rájuk, de ott csak Anyiszov vezérőrnagyot, a front törzsfőnökét és hírhedt politikai komisszárt, Mehliszt találta. Ez utóbbi éppen agyonlövéssel fenyegette meg telefonon valamelyik tábornokot; a főparancsnok Bugyonnij marsall hollétéről azonban semmit sem tudtak. Zsukov csak hosszú bolyongás után, szinte véletlenül talált rá a marsalka, jóval a front mögött lévő Malojaroszlavec községben, amint „elgondolkodva hajolt egy térkép fölé", és panaszkodva előadta, hogy Juhnovnál kis híján maga is az ellenség kezébe került.
Ezt a találkozást e sorok írójának a moszkvai katonai akadémián, fehér asztal mellett egy szovjet ezredes, aki akkor még fiatal főhadnagyként Zsukov segédtisztje volt, egészen másként adta elő. A „felelős" frontparancsnok, miközben hadseregeit bekerítés és megsemmisítés fenyegette, jóval a front mögött egy alkalmilag összetákolt szaunában egy szál bajuszban, női segéderőkkel szórakozott, akik szintén meztelenül visítva püfölték őt nyírfaágakkal. A híres marsall bajusza aztán ugyancsak lekó-kadt, amikor megtudta, hogy hadseregeit bekerítették a németek.
Akárhogyan is történt, azt még Zsukov is kénytelen elismerni, hogy a híres, hízelgői által csak „vörös Muratként" nevezett marsallnak fogalma sem volt, sem az ellenség, de még saját csapatai helyzetéről sem. Hogyan is lett volna a félig analfabéta, egykori lovas altisztnek, aki a marsall csillagot Sztálinhoz fűződő cinkos barátságnak, és nem tehetségének köszönhette. ..
Miután Zsukov telefonon jelentett Sztálinnak, a főhadvezér elrendelte, hogy mind Konyevet, mind Bugyonnijt azonnal váltsa le, és jelentkezzenek nála Moszkvában.6
Sztálin elhatározott szándéka volt, hogy Konyevet agyonlöveti, de erről a szándékáról Zsukovnak sikerült őt lebeszélnie, mondván, hogy Pavlov kivégzése is tragikus hangulatot idézett elő a csapatoknál és a tábornoki karban egyaránt, így Konyev megmenekült, és október 11-én kinevezték az újonnan megalakult Kalinyini Front élére, Bugyonnij viszont nem kapott újabb parancsnoki beosztást.
Amit Zsukov jelenteni tudott Sztálinak, az nem volt bíztató. A Brjanszki Frontot bekerítették, a Nyugati és a Tartalék Front arcvonala széles ívben nyúlt el Volokalamszktól Kalugáig, Mozsajszkon és Malojaroszlaveczen át. A széthullott hadseregeket Zsukov és stábja vaskézzel újjászervezte. Az első lépcső védői mögött műszaki zárakat kezdtek építeni minden Moszkvába vezető, harckocsival járható útvonalon. A vjazmai és a brjanszki katlanba szorult csapatok folytatták a harcot a gyűrűből való kijutásért. Akiknek ez sikerült, azokat összegyűjtötték és kivallatták. Sokakat letartóztattak, másokat büntetőegységekbe rendeltek, és visszahelyezték őket a frontvonalba lövészgyalogosnak. Kitüntetést senki sem kapott.
Minderről szemléletes és hitelest leírást ad K. Szimonov nagyszerű könyve, az „Élők és holtak".
Zsukov már itt megmutatta azt a tulajdonságát, ami ugyan győzelmet eredményezett, de egyben kiváltotta tábornoktársai gyűlöletét, beosztottai rettegését és megvetését. Az emberi élet nem jelentett számára semmit. Százezreket volt képes akár presztízsből is feláldozni. Ismeretes, hogy hadosztályokat hajszolt rá aknamezőkre, saját katonái közül ezreket végeztetett ki. Tábornoktársaival durva, goromba volt. Egy-egy nyomorúságos falu elvesztéséből hadbírósági ügyeket csinált, utasításai alapján nem egy ezredes került közlegényként az első vonalba, és akkor még szerencsésnek mondhatták magukat."