Frei Tamás: Agrárbárók

"Amikor megérkeztek, a magyar agrárbáró azt gondolta, hogy bőven van idejük. Bivay-Serény nem tudott az érkező orosz tengeralattjáróról, úgyhogy nem volt miért sietnie. A pilótáknak pedig, ilyen hosszú repülés után, amúgy is ki kellett adni a kötelező pihenőórákat.
A légügyi előírásokat még a Spitzbergákon is betartották.
A személyzetet motoros szán vitte az alpesi sípályák farönkházaira emlékeztető közeli szállásra, ahol egyébként még most is aludtak.
Volt tehát bőven idejük, az agrárbáró legalábbis azt hitte. Bivay-Serény landolás közben kinézett az ablakon, és a fjord szélén emelkedő domb mögött ibolyakék sarki fényt látott. Rávette Andrét, hogy nézzék meg. Lehet, hogy már nem fog sokáig tartani, elillanhat, mint a szentjánosbogarak, mondta Andrénak. Amúgy Auróra a neve, magyarázta, így hívják, ha a franciákat esetleg nem csak az Eiffel-torony kivilágítása érdekelné, hanem az ilyesmi is. Ő mindenesetre még soha nem látott sarki fényt. Mert Auróra csak a pólusok fölött képződik, az Északi- vagy a Déli-sarkon. De még itt is csak ritkán.
Irtó szerencsések vagyunk, ismételgette Bivay-Serény, miközben felfelé mentek. André azon gondolkodott, hogy szóba hozza-e Marokkót. Az Anjou-kincseket. Magyarországot. Bivay-Serény árulását. Megkérdezze-e tőle, mielőtt javít az arányokon, hogy mi is történt az Explorerrel? A legénységgel? A régészekkel? A lenyúlá-sok királya össze akarja-e számolni, hogy az elmúlt napokban hányan is haltak meg miatta ártatlanul.
De aztán hagyta."