Gárdonyi Géza: Egri csillagok - Klasszikusok újramesélve

Köpcös, turbános ember lépett ki az épületből. Van-e szobád, vendéglős? Megfizetem. Ezelőtt egy órával foglalták el - felelte a köpcös. - A méltóságos Altin aga szállt meg benne. És tisztelettel intett a tornác felé, amelynek a kövén, egy kis szőnyegen holló képű, fekete török ült. Az öltözetéről látszott, hogy csakugyan úr. Egy szolga állt mellette és legyezte. Az aga éppen a most érkezett ifjak lovait nézte. Látszott, hogy tetszenek neki. A két lovas kedvetlenül fordult vissza a kocsihoz. A kocsis leszerszámozott, s eloldozta a rabok kötelét. Nem sokkal később már jóízűen evett a két török, a kocsis meg a két rab egy bográcsból. Az aga is vacsorázott. Puszta kézzel ette a rizses birkahúst. Kés, villa? Ugyan! Csak a tisztátalan, kutyahitű magyarok esznek evőeszközzel, asztalról. Egy félszemű, mezítlábas muzulmán szerzetes, más néven dervis telepedett a két lovas mellé. Rozsdaszínű szőrköpönyegé madzaggal volt körül kötve a derekán, a madzagon kopott kókuszdió csésze lógott. Hosszú, kócos haja csomóba volt kötve, a kezében rézholdas, hosszú bot lógott. - Együtt esztek a tisztátalanokkal? - kérdezte a lovasoktól, a rabok felé bökve. - Már ezek is igazhitűek, janicsár - válaszolta félvállról az egyik lovas. A dervis rábámult. Megvakarta hosszúra nőtt szakállát. Honnan ismersz engem? – Vitéz korodból ismerlek, amikor még a padisah fegyverét viselted-felelte mosolyogva az ifjú. - De hát miért hagytad ott a dicsőség zászlaját? -Mindaddig vitéz voltam, amíg megvolt az amulettem. De rabul estem, és egy pap elvette tőlem.