Gayle Forman: Ha maradnék

"Visszarohanok az árokhoz, oda, ahonnan indultam, és megpillantok egy kinyúló kezet a növények között.
- Teddy, itt vagyok! - kiáltom. - Nyújtózkodj egy kicsit, és kihúzlak!
Amikor kicsit közelebb érek, látom, ahogy a fény megcsillan egy ezüst karláncon. Aprócska cselló és gitár meda-lion csüng róla. Ádám adta ajándékba a tizenhetedik születésnapomra. Ez az én karkötőm. Ma reggel is rajtam volt. A csuklómra pillantok. Még most is rajtam van.
Még közelebb lépek, és már látom, hogy nem Teddy fekszik az árokban, hanem én. A vérem átáztatta a felsőmet, a szoknyámat, a kardigánomat, és most cseppenként festi vörösre a szűz havat körülöttem. Az egyik lábam természetellenes szögben csavarodik álam, a megpörkölt bőr és az izmok mögött megpillantom tulajdon kivillanó csontomat. A szemem csukva, sötétbarna hajam nedves, és rozsdásnak tűnik a vértől.
El kell fordulnom onnét. Nem tudom elhinni. Ilyesmi nem történik olyan hétköznapi családokkal, mint a miénk. Csak elmentünk autózni egyet. Ez az egész nem történt meg. Biztos csak elaludtam a kocsiban. Mosí már elég! Hagyd abba! Ébredj fel! Sikítok. Hideg van, a leheletemnek meg kellene Játszódnia. Nem látszik. A csuklómra pillantok, arra, amelyiket nem mocskolta még be a vér, és belemarok, olyan erősen, ahogy csak tudok. Semmit sem érzek."