Gerhard H. Waldherr: Nero - Életrajz

"A folytonos csetepaték és gyakorlatilag folyamatos harcok ellenére azonban mégis az a benyomásunk, hogy Claudiusnak éppúgy szívügye volt a már meghódított területek megtartása, mint nagy hangon hirdetett terjeszkedési politikája. Ezzel azonban sem a császár, sem az általa kinevezett katonai parancsnokok nem arattak osztatlan sikert Rómában. Ráadásul ezért kellett elviselnie Aulus Didius Gallusnak, a Keleten már kipróbált, jó katonának, aki Britanniában sikert sikerre halmozott, hogy ötévnyi szolgálati ideje végén arról suttogjanak, csak a status quot sikerült megőriznie. A rossz nyelvek szerint nem teljesítette Claudius parancsát, hogy foglalja el a szigetország többi részét is. Az önkorlátozás reálpolitikája nem mindenkinek tetszett, hiszen a római stratégiát még mindig erősen áthatotta az eszme, miszerint az istenektől adományként kapták az imperium sine finét, tehát egy világbirodalom megteremtésének a lehetőségét, mint ahogy ezt az első császár, Augustus – udvari költője, Vergilius révén – hirdette. Ráadásul egyes arisztokraták úgy gondolták, hogy hasznot húzhatnak a katonai sikerekből. Ez még Nero korában is így volt. Didius Gallus utódja, Quintus Veranius egykori konzul már Keleten, a lyciai hegyekben vívott harcok során is kitüntette magát, és az újonnan alakult Lycia-Pamphylia provincia helytartója volt, 57-ben, mint legátus Augusti propreatore provinciáé Britanniáé – ez volt a katonai főparancsnok a tartományi helytartó titulusa – foglalta el a helyét Britanniában. Célja Wales, a szilur törzsek lakhelyének meghódítása volt, de a következő évben, 58-ban meghalt, még mielőtt a tervét megvalósíthatta volna."