Gróf Edelsheim Gyulai Ilona: Becsület és kötelesség 1. -Aláírt!

"Megkapta a kulcsot, majd barátaival a nagy terembe érve kitárta az egyik ablakot, és éppen néhány könyvei mutatott vendégeknek, amikor három falubeli megpróbált behatolni a házba tudván, hogy nem vagyunk otthon. Benéztek az ablakon, és rémülte híresztelték, hogy fejetlen papokat láttak misézni. Attól kezdve hívatlanul senki nem próbált bejutni a házba. Dédapámtól örököltem félelmet nem ismerő természetemet, ő sem félt sem szellemtől, sem magasságtól, sem más egyébtől. Sya nővérem például könnyen megijedt, ezért sajnáltam és mindig bátorítottam. Egy éjjel egész testében reszketve rohant be a szobánkba azzal, hogy rémületes arc meredt rá a folyosó végéről. Rögtön elindultam, hog megnézzem, mi lehet az. Sya könyörgött, hogy ne menjek - mindhiába. Az ablakokon át besütő telihold fényében lassan, óvatosan haladtam, s már majdnem a folyosó végén jártam, amikor eltorzult arcot pillantottam meg. Mikor alaposabban szemügyre vettem, kiderült, vaddisznófejet világított meg olyan furán a hold, hogy az torz emberi arcnak látszott. Visszafutottam a szobánkba, és tiltakozó nővéremmel mentem a folyosón, mondván, ha most nem nézi meg, egész életében szentül hiszi majd, hogy rémisztő kísértetet látott. Dédapámról érdemes néhány szót ejtenem. Amióta elhatároztam hogy írásomban megemlítem, szüntelenül érkeznek őt említő újság cikkek, régi levelek és fényképek számomra teljesen ismeretlen emberektől. Egy fiatalember például egy szlovákiai erdőben rábukkant szétrombolt családi kriptánkra, s látta dédapám nevét és a márványreliefet a sírja mögött, amelyen dédapám kivont karddal lovagol a csatába. Ennek a kedves fiatalembernek szenvedélyévé vált, hogy mindent megtudjon ősömről: könyvtárakat látogatott, rengeteg dokumentumot kutatott fel, és amikor megtudta a címemet, az összegyűjtött anyagot elküldte nekem. Aztán egy gyűjtő felkereste a Magyar Nemzeti Múzeumot, és régi leveleket és iratokat próbált eladni az 1630 és az első világháború közötti időszakból, amelyek valamilyen budapesti pincéből kerültek hozzá. A múzeumi osztályvezetőnő ismert engem, s amikor látta, hogy dokumentumok az én családomról szólnak, valamennyit megvásárolta. Véletlenül egy héttel később felkerestem, és ott találtam mindezeket az újságcikkeket, fényképeket és leveleket a dédapámról, gyönyörű feleségéről, Friderikáról stb. Hogyan élték túl ezek a dokumentumok két világháborút és a kommunizmus negyven évét...?"