Bratislava, 1979. Madách Kiadó, 207 oldal, fekete-fehér fényképekkel illusztrálva. Kiadói, egészvászon-kötésben, eredeti védőborítóval, jó állapotban.
"Úgy érzem, most az egyszer szerencsém lesz. Már a rét szélén sűrűsödő mogyoróbokrok között bujkálok, a bikák még mindig küzdenek, nem is sejtik a rájuk leselkedő veszélyt.
Négykézlábra ereszkedve érek ki a rét egyik kiszögellésére. Azért így, nehogy a. terebélyes bokrok valamelyik ágába akadva fölösleges zajt csapjak. A küzdelem még mindig folyik, de mégsem látok belőle semmit. A bajvívók a réten nőtt bokrok mögött küzdenek. Görnyedt háttal, harmattól átázott zokniban lopakodom az alig húsz méterre elterülő, a fenséges színjátékot rejtő rakottyás felé, amikor hirtelen baljós csend üli meg a rétet. Rosszat sejtve fejezem be belopási manőveremet, és lám, sejtelmem nem csalt, szerencsém viszont elpártolt: eltűntek a bikák, csak orrfacsaró mósuszszaguk maradt vissza, meg a rét közepén hátát nyalogató hosszú nyakú szarvastehén.
Nyilvánvalóan nem én ugrasztottam el a társaságot, hiszen akkor a tehenet is magukkal ragadták volna, hanem egyszerűen későn érkeztem. Csak az történhetett, hogy legyőzőjére talált az egyik bika, megfutamodott, leigázója pedig messze üldözte. A kisvártatva felhangzó diadalittas bőgésben mindjárt feltevésem helyességét láttam igazolni.
Na, várj csak, gondoltam, visszajössz még te faképnél hagyott hölgyikédhez! — és behúzódtam a rakottya alá.
A bika visszatérését nem sikerült kivárnom, helyette csizmáimat lóbálva Sano érkezett, aki viszont magára hagyatva engemet nem bírt kivárni a határvonalon. Érkezésével világgá kergette maradék reményem zálogát, a szarvastehenet, s így a további kuporgás értelmét vesztette.
Lám, már második napja kerülget a szerencse, csak pontot kellene tenni az i betűre, s mégsem sikerül, nem akar sikerülni.
Annak már igen kicsiny reménye maradt, hogy ezen a vadszegény vidéken ismét szarvasokra akadjunk, azért úgy határoztunk: lassacskán hazafelé poroszkálunk. Útközben a családra, gyerekekre gondolok, számukra is emlékezetessé teszem majd a hegyvidéki kirándulást. Ők bizonyára nem örülnének annyira egy kapitális trófeának, mint egy jókora zseb erdei mogyorónak. Az idén különösen bő termést hozott a temérdek mogyoróbokor. Szerte a fűben hever a sok érett, barna, viaszos ragyogású mogyoró. Csak le kell hajolni, és szedni őket. Ha netán megrázzuk ágaikat, szinte mogyoróeső kopog hátunkon, kalapunkon."