Gyimesi György: Vadászesztendőm

"A róka sorsáról, amely az általános összefagyást és három család ünnepi hangulatának a felborulását okozta, nem tudtunk meg semmi bizonyosat. Jóska sem másnap, sem később nem talált a kotorékból kivezető friss nyomokat, és kutyái sem voltak hajlandók még egyszer bemenni oda, holott más kotorékokba nagy kedvvel és nógatás nélkül bújtak be. Jobb híján úgy zártuk le magunkban az ügyet, hogy a kuyták megfojtották ellenfelüket, de tetemét nem vonszolták ki. Vagyis odaveszett a róka gereznája. Egy tanulságot mindenesetre levontam vadászatunkból: nem is lesz olyan könnyű egy bundára való rókaprémet összegyűjteni! Bizony nem, különösen ha oly ügyességel folytatjuk majd továbbra is a vadűzést, mint azt a következő napok egyikén tettük, amikor változatlan felállásban mentünk ki egy másik kotorékhoz, amelynek lakott voltáról egy arra ballagó juhász hozott ifjabbik barátomnak borért cserélt információt. A kotorékokat-nyolcat számoltunk össze egy kitermelt homokbánya megmaradt peremében-rókák több nemzedéke mélyíthette le, s több család is lakhatta őket, mert mindegyik lyuk körül rókalábak által volt laposra döngölve a hó. A tacskók nagy kedvvel szimatoltak be a kotorékokba, legott be is kúsztak az egyikbe, hogy kisvártatva egy másik kijáraton bukkanjanak elő. Rimánkodás nélkül újfent lebuktak a föld alá, s most már egészen váratlanul a róka jött pontosan ott, ahol legkevésbé vártuk. Egy függőleges kürtőből ugrott ki köztem és az elmaradhatatlan erdészgúnyáját viselő idősebbik Jóska között, tőlem-nem túlzok-egyméternyi távolságra! Nem tagadom, a nagy kan róka nemcsak meglepett, hanem rám is ijesztett. Ám fölöslegesen, mert semmi kedvet sem mutatott ahhoz, hogy a lábikrámba kapjon, inkább nagy sebességre kapcsolva menekült ki a nyílt mezőre. "