Heltai Jenő munkái I-VII.

"A férjek egyszerű, de gazdag izraeliták voltak, az asszonyokon azonban az egyszerűség és az izraelitaság nem látszott meg. Annál inkább a gazdagság, amely kiáradt a hatalmas podgyászukból, kiragyogott a butónjaikból, lemosolygott a mindennap más ruhájukról, egész lényükről. Igen, a két nő gazdag volt és elkényeztetett, mind a kettő úgy vélte, hogy az egész hajó, az egész tenger, a levegő és a kapitány kizárólag értük van, hogy nekik örömük és gyönyörűségük teljék ebben a finom életben. Nem is igen érintkeztek a többi utassal, ők ketten éppen elegen voltak egymásnak. Sárgafödelü, izgalmas francia regényeket olvastak, zongoráztak és énekeltek, folografáltak és kártyáztak és ha már mindent meguntak, a honmaradt férjekről beszélgettek. Bizalmas vallomásokat cseréltek, róluk emlékezvén és miközben a csillagos eget nézték, azon tűnődtek, hogy otthon ugyanezek a csillagok ragyognak-e le a Lipótváros aszfaltjára? Az egyik asszony, a fekete, aki költöibb lélek volt, még a versírással is megpróbálkozott, de a „hajó“ szóra nem találván megfelelő rímet, hamarosan abbanhagyta a kalandos vállalkozást. Titokban már mind a ketten kissé unták a mindig egyforma tengert, de ezt nem merték egymásnak bevallani, legkevésbé pedig a többi utasnak mutatni. Szégyelték volna, ha valaki kisüli róluk, hogy unatkoznak, hogy belefáradtak a vízben fürdő csillagok bámulásába és a francia regények szenvedélyes hőseinek a méltánylásába. Igy hát továbbra is elzárkóztak a többi utas elől (holott a kalandra éhes férfinép nem közönséges buzgalommal ólálkodott körülöttük) és tetszettek maguknak a tenger szerelmes menyasszonyainak a szerepében. Lelkük mélyén azonban egyre hevesebben lüktetett a vágy; vajha már vége volna ennek az unalmas vizi-utnak és ott volnának Alexandriában és ülnének a hálókocsi-társaság fenséges hoteljában s a dining-roomban, amelyet a világ minden kincséért sem neveztek volna étteremnek. Már azt is megállapították, hogy az első estén milyen toilette-ben fognak megjelenni, továbbá azt, hogy állandóan angolul fognak beszélni, mert beleélhetnének ugyan franciául is, de az angol ma határozottan divatosabb és férfikiséret nélkül utazó nőknek illőbb, lévén a francia kissé kokottszerü.

Mindebből azonban semmi sem lett, mert a „Péter Emánuel főherceg“ egyáltalában nem jutott el Alexándriába. Egy viharos éjszakán, inkább hajnaltájban, amikor a két jó barátnő mélyen aludt a közös kajütben, az „Albatros“ nevű angol cirkáló hajó nekiment a „Péter Emánuel főhercegének és derékban kettéhasitotta. Az osztrák hajó nyomban megtelt vízzel és lassan, de menthetetlenül sülyedni kezdett. Rémült kiáltozással ugrottak ki ágyaikból a fölriadt utasok a sötétségben és lármában senki sem tudta, mi történt, de mindenki érezte, hogy nagy baj van. A kapitány, aki ezúttal véletlenül nem állt a parancsnoki hidon, elővette az óráját, megállapította, mikor történt az össze."