Igali Mészáros József: A hal, a horog és az ember-1. kiadás!

"Ezért, aki biztosan zsákmányul akarja ejteni, annak együtt kell útnak indulnia a hajnali madárszóval és felkeresnie azokat a vízrészeket, ahol az őn legkedvesebb táplálékát, a szélhajtó küszt megtalálja. Sokszor láthatjuk, amint villámgyorsan a megrémült küszcsapat közé ront; garázdálkodásának helyét és irányát a víz színén hosszú barázda jelzi, ami nagyban megkönnyíti az őn fogását, mert a horgász majdnem biztos helyen vetheti be horgát a vízbe. Legalkalmasabb idő fogására a napsütéses reggel és a késő délutáni órák.

Természetesen más időpontban is lehet őnre horgászni, de semmiesetre sem számíthatunk olyan eredményre, mint a hajnali és a reggeli órákban. Az őn ugyanis éjjel megemészti a magához vett táplálékot és ezért természetszerűleg hajnalra megéhezik, amikor mohón veti magát áldozatára. Napközben nem igen táplálkozik, estefelé azonban ismét megjön az étvágya. Mikor éhes, olyan kitartóan üldözi a menekülő halat, hogy sokszor maga is veszedelembe kerül. Előfordul, hogy menekülés közben valamelyik üldözött hal a partra veti magát. Megtörténik ilyenkor, hogy eszeveszett száguldása közben maga az őn szintén szárazra kerül. Éppen ezért, hogy a csalit olyan hevesen támadja, az őn a legnagyszerűbb sporthalak egyike.

Kapja is a csalit mohón, ha ügyesen felkínáljuk neki. Legyen az légy, kishal, vagy akár villantó. Persze előfordul, hogy hiába pergetjük, hiába húzogatjuk végig a vízben a legékesebb műcsalit is, még csak feléje sem néznek.

Akárcsak most.

Kis kanálalakú villantóval kísérletezünk, de úgylátszik, nem találtuk el a szájuk íze szerinti falatot, mert figyelmen kívül hagyják a felkínált fémforgót. Pedig főiünk alig tizenöt méterre jókedvűen száguldoznak a vízben. Kénytelenek vagyunk átszerelni a horgot, halalakú villantót teszünk a zsinór végére. Kellő eredménnyel. Az első behúzásnál már ugrik is az egyik rabló. Tíz perc sem telik bele s már három szép példány veszített rajt a nagyszerű kis fémforgón. Az egyik mélyebb pörgetésnél kis csuka támadt neki a fémcsalinak.

A vízfolyással egyirányban tovább megyünk a parton, jó nagy területen lehorgásszuk a vizet, de bizony a szerencse nem nagyon kedvez nekünk. Az idő előrehaladt, tíz óra felé jár már az óra mutatója, ilyenkor minden életrevaló őn megtöltötte gyomrát s csak elvétve lehet egy éhesen maradt példányt horogvégre kapni. Sűrű bokrok zárják el a parton a továbbhaladást. Megkíséreljük közöttük átjutni, de nem sikerül; az ágak tüskéi belekapaszkodnak a ruhánkba és arra kényszerítenek bennünket, hogy egy kis kerülőt tegyünk. Megállók a parton, előveszem zsebkendőmet és végigtörlöm arcomat.

Csakúgy folyik rólam a víz."