Jurányi Zsolt: Az alvilág zsoldjában

"Mindenkiben rendőrt láttam, és a Scorpio géppisztoly már állandó társamul szegődött. Az ülés alatt lapult, szinte mindig csőre húzott állapotban, tüzelésre készen. Nem volt kérdés, hogy ennek egyszer rossz vége lesz.
A Budaörsi úton jártam, mikor a benzinmutatóm tartósan pirosra váltott. Beálltam a kútra és teletöltettem a tankot. Miután fizettem a kasszánál, visszaültem a kocsiba és hátragurultam a mosó parkolójába. Egyedül voltam, de a vízipipa ott szinyelt mellettem a bokszban. Előhalásztam a crackes tasakot, és egy apró követ tettem a pipába. A füst kellemesen járta át a tüdőmet, s a hatását hamarosan kezdtem érezni az agyamban is.
Nem tudom, mennyi ideje ülhettem ott pipázgatva, amikor tőlem pár méternyire hirtelen egy fölöttébb gyanús autót vettem észre. Szinte láttam, amint a vezetője az adóvevőjén beszél, valószínűleg a MÉSZ központjával. Begyújtottam a motort, és lassan kezdtem kigurulni a parkolóból.
Ahogy kiértem a néptelen útra, a gyanús autó is kigurult utánam. Az elmúlt napok feszültsége pillanatok alatt kirobbant belőlem. Lázasan nyúltam a géppisztoly után. Ráléptem a fékre és nagyot tekertem a kormányon, amitől az autó keresztbe fordult az úton. Kilöktem a vezetőülés melletti ajtót, és még azzal a mozdulattal a kibiztosított fegyverrel két rövid sorozatot adtam le az engem követő autóra.
- Most megdöglötök, piszkos zsernyákok, az anyátokat kövessétek, de ne engem! - üvöltöttem.
Az autó megállt, nekem ez elég is volt. Gázt adtam, és pillanatok alatt eltűntem a helyszínről. Mivel meg voltam győződve arról, hogy a benzinkútnál történtek után az összes rendőr rám vadászik, úgy döntöttem, egy darabig nem megyek haza."