Képes történelem-Fekete Sándor: Haza és haladás

"Miniszterei mindenáron le akarták beszélni Mária Teréziát a kockázatos lépésről. Még elevenen él a Rákóczi-felkelés emléke. Az osztrák udvar ellenségei éppen arra számítanak, hogy a leigazolt Magyarország ki fogja használni a kínálkozó lehetőséget, és elszakad Ausztriától. Hogyan lehetne ezek után éppen a magyaroktól várni a megmentő segítséget?
A beavatottak izgatottan figyelték a találkozást, amelytől az egész birodalom léte függött. Festmények, gobelinek, metszetek egész serege örökíti meg a híres történelmi jelenetet: a pozsonyi vár tróntermében, karján hathónapos gyermekével, a rendek elé áll Mária Terézia, Magyarország és Csehország királynője, Ausztria főhercegasszonya: „Mindenkitől elhagyatva, egyedül a tekintetes karok és .rendek hűségéhez, fegyveréhez és az ősi magyar erényhez menekülünk, kérve önöket, adjanak tanácsot, és hajtsák végre, ami szükséges."
Amikor a királynő elhagyatottságát emlegette, a sírás elszorította hangját. S alig fejezte be szavait, a magyar urak, szintén könnybe lábadt szemmel, kardot ragadva kiáltották: „Vitám ét sanguinem!" „Életünket és vérünket!"
De mi azért ne érzékenyüljünk el. Mint a legtöbb festménnyé magasztosult történelmi jelenet, ez sem felel meg mindenben a valóságnak. Mária Terézia nem is tarthatta karján a csecsemő trónörököst - hiszen ez utóbbi akkor nem volt Pozsonyban. A festők és rajzolók kicsit sűrítették és összevonták a történelmet, hogy a hatás drámaibb legyen. A kisgyermek ugyanis valóban szerepet játszott a „tekintetes karok és rendek" megpuhításában - később. Nem sokkal a „vitám ét sanguinem!" megajánlási színjátéka után lehozatták Bécsből a trónörököst, s a királynő bemutatta fiát a rendeknek."