Kós Károly: Az országépítő

"De minden szentek között a legnagyobbra mindig az Úr Jézus Krisztus képét írta a könyvíró barát. Jézus Krisztusnak szakálla és bajusza volt a képeken, és nagy barna szeme, a jobb kezét pedig feltartotta, előre a tenyerével és három ujját felfelé. A császár fejére aranyos, köves koronát írtak, de a szentek feje köré aranyos karikát, és aranyos karikát írtak a Krisztus feje köré is, a karikába meg keresztet.
Radla apát úr nem látott ilyen könyveket sem Regensburgban, sem Prágában, és éhes szemmel lapozgatta, forgatta őket, és magya-rázgatta Istvánnak azt, ami bennük írva vagyon. Mert a könyvek görög betűkkel íródtak, és ezeket István nem tudta olvasni. Ezért inkább a képeket nézegette, a császárokat, szenteket és kiváltképpen Jézus Krisztus képét, ahogy felemelt keze három ujját felfelé nyújtja, és nem tudta, hogy Isten szent fiának barna szeme miért néz olyan szigorúan szembe vele?
Az apát úr nagy beszédbe elegyedett egy fehérszakállas baráttal, és István ott hagyta őket a könyvesházban. Kiment a tornácra és onnan a monostorhoz ragasztott templomba.
A templomban hideg volt és nehéz szag és szomorú félhomályosság, csak felülről, a kérek kupolából körös-körül ragyogott a sok apró, keskeny ablakocska. A falak telides-teli írott képekkel, de a szeme alig-alig látta ezeket. Csak az oltár felett a magas fal közepébe írt nagy karikából találkozott pillantása megint csak a vele szembenéző Krisztus szomorú, szigorú pillantásával és felemelt kezének három magasra tartott ujjával.
István ide-oda járkált a templomban, elgondolkozva nézegette a cifra fejű oszlopokat, az ikonosztáz megett az oltárt, s az asszonyok elrekesztett helyét bejárta fenn a kóruson; próbálta olvasni a szentek fejéhez írott betűket, s megbámulta az írott virágokat, gyümölcsöket és csodálatos állatokat és madarakat, akiknek hírit sem hallotta soha, és akik beleptek minden helyet ott, ahol a szentek képe hibázott."