Kós Károly: Sztambul

"....sietteti a germán törzseknek Róma kulturális tekintélye alól való emancipációját. A törzseknek nemzetekké való szervezkedése, a tartományoknak országokká való alakulása pedig Róma hatalmának rovására történhetett csak meg. Róma hatalma az északi és nyugati perifériákon meginog és már csak ideig-óráig tartható fenn a politika mesterségének segítségével.
Róma belső és külső erejének ezt a megállíthatatlan hanyatlását ösztönszerűen, vagy tudatos spekuláció útján, de megsejtette nagy Constantinus császár politikai zsenije. És "éleslátását jellemzi, hogy nem ment vakon szembe a veszedelemmel, hogy azzal megküzdjön és elveszítse magát és birodalmát a pogány hitért, melyben nem hitt és a klasszikus kultúráért, melyet féltett.
De a kereszténységben vélte megtalálni azt az új, tömörítő erőt, melynek segélyével a birodalom teljes felbomlását és a hatalomnak kezéből való kicsúszását megakadályozhatja és maga állott a kereszténység élére. Hogy pedig a klasszikus kultúrát és civilizációt megmenthesse, Rómát, melynek erejében nem bízott és vesztében osztozni nem akart, feladta, sorsára bízta és a birodalom súlypontját nyugatról keletre helyezte át : a Földközi-tenger keleti partjára, a régi hellén kultúra területére.
Az új, immár keresztény birodalomnak új középpontra, új fővárosra is szüksége volt. És Constantinus császár gondosan látott hozzá fővároskereséshez a Márvány-tenger partjai mentén. Először a régi, nagy históriai múlttal bíró Tróját választotta, de utóbb ezt a tervét elvetette és állítólag isteni sugallatra, de valószínűleg egyéb, fontosabb, praktikus okok miatt Bizantiont, a sokkal kisebb múltú, de gazdag, virágzó, nagyjövőjű görög kereskedővárost találta legmegfelelőbbnek és 330-ban itt születik meg az új, birodalmi főváros : Constantinopolis.
Az a históriai folyamat, mely Nagy Constantinus bölcs politikai tettével kezdődött, utódai alatt végződik csak be.
Európa egyensúlyi helyzete, melyet a klasszikus Róma elejtése, illetőleg a germán népek szervezkedése és hatalmi törekvései kibillentettek nyugvóhelyéből, csak a megmozdult erők új elhelyezkedése után áll helyre.
A birodalom súlypontjának önkéntesen keletre való tolása épen a kellő időben történt. A IV. század végén el kellett következnie a második lépésnek is : a birodalom két részre szakad. A Földközi-tenger nyugati melléke a régi Rómának jut, a keletit Constantinopolis képviseli.
Európát pedig megrázza a népvándorlás egy újabb hatalmas lökése : Ázsia új nemzetei, turáni népek nyomulnak a szarmata síkságon keresztül nyugat felé és első rohamuk, a hunnok oldalba kapják a már szervezett társadalmakban élő és terjeszkedő germánságot; megállítják és megzavarják szabad mozgását és megakadályozzák kelet és délkelet felé való terjeszkedését, de maguk is kénytelenek a Tisza-Duna közén megállapodni nyugatra való törekvésükben."