Laura Hillenbrand: Vágta - Egy amerikai sportlegenda története

"Pollardnak szerencséje volt. Acey jól bánt vele. Nyáron általában a Vancouver környéki pályákon versenyzett, vagy Nyugat-Kanadában, egy Glacier Park nevű helyen; ősszel és tavasszal; kaliforniai Tanforanban; télen Tijuanában. Pollard a nappalokat Acey lovainak hátán, éjszakáit egy bokszban töltötte két állat közé préselődve, könyvei és a pálya konyháján kapott rendszertelen étkezések éltették.
A veterán lovasok könyörtelenül bántak azokkal a kölykökkel, akik zsokék akartak lenni. Bevett gyakorlat volt azzal ugratni az új bogaras fiút, hogy kiküldték a pályára, keresse meg a negyedes cölöp nem létező „kulcsát". Tijuanában egy srácnak, aki kijelentette, hogy zsoké akar lenni, azt mondták, túl kövér, le kell adnia néhány kilót. A lovasok körbetekerték két pokróccal, majd rávették, hogy fussa körbe a pályát a 43 fokos hőségben. Végignézték, ahogy megtesz egy kört, majd meggondolja magát, és egyenesen a város felé veszi az irányt. Soha többé nem látták sem őt, sem a pokrócokat. Pollard hasonló bánásmódban részesült, de őt szinte lehetetlen volt eltántorítani céljától. „Ki volt az a barom, aki azt hazudta neked, hogy tudsz lovagolni?" - vetette oda neki egy indítóbíró az egyik verseny előtt. „Ugyanaz a barom, aki azt hazudta neked, hogy tudsz indítani!" - vágott vissza neki. Pollard megtalálta az egyetlen helyet a világon, amely tartósan érdekelte. Szegény volt, éhes, de húga, Edie szerint „örült, mint majom a farkának".
Soha nem költözött vissza Edmontonba. Anyja aggódott miatta, de ezt igyekezett eltitkolni a gyerekei elől. Apja mindenképpen találkozni akart vele, és rettenetesen dühös volt a férfira, aki magára hagyta, ezért összekuporgatott néhány dollárt, és elutazott egészen Vancouverig, hogy lássa a fiát lovagolni. A bogaras fiúkra vonatkozó szigorú szabályok értelmében azonban Pollard még a fejét sem fordíthatta az apja felé, amikor ellovagolt előtte. Családja egyetlen tagjának sem futotta többé arra, hogy meglátogassa."