Lohr Ferenc: A filmszalag útja

"nincs, és a szövegen van a hangsúly. Nagy hiba, ha a film meséjét megállítják abból a célból, hogy a refrént megismételhessék, vagy ha feleslegesen meghosszabbítanák egy cselekményt, hogy a „sláger‘‘-t megtanulja a közönség. Roppant tanulságos kísérlet volna és az érdekellek bizonyára hasznos következtetéseket vonhatnának le abból, ha egyszer lehetővé tennék — pl. pályázattal —, hogy ugyanahhoz a filmhez többen szerezzenek zenét és mindegyikkel lejátszanák a filmet. Bizonyos, hogy a film különböző ha tásokat váltana ki mindegyik esetben.

A film meséjéhez kell igazodnia a zenének, annak jelentőségét növelni kell a zenével. Elronthatja a még ki nem fejlesztett drámai hatást, ha a zene túl korán éri el csúcshatását és üres marad az aláfestés, ha nem a drámai vonalat veszi alapul a szerző, hanem a látnivalókhoz tervezi szakadozott zenéjét.

A valódi és a képzelt zene hatásainak különbségét nem hangsúlyozhatjuk eléggé. Mivel a játékfilm nem a valóságos életből vett események sorozata, hanem képzelt történéseké, bizonyos esetekben indokolható az a módszer, hogy a zene lágyan, szinte észrevétlenül belopózkodik, megerősödik, majd lassan elhal. Ezzel a hatással azonban vigyázni kell, mert minden esetben új síkba viszi a nézőt, átvitt értelművé teszi a cselekményt és éppen arra való, hogy képzelt világba csábítsa a hallgatóságot. Ezt a zenét képzelt zenének hívhatjuk. Más hatású és más célú a természetes zene, vagyis ha látható a zenekar vagy feltételezhető, hogy ott van a közelben. Ebből következik, hogy a képzelt zene ártalmas lehet, ha a film a valóságot rajzolja.

Ha olyan embert látunk a képen, aki a belső felindulástól és remegéstől nem talál szavakat, a hang nélküli némakép megrendítőbb hatású lehet, mint a leggyönyörűbb zenei aláfestés. Ez a példa párhuzamos azzal a hatással, amelyet a cirkuszban már régóta használnak a lélekzettel-.."