Maderspach Viktor: Medve!

Kétnapi pihenőre határoztam el magamat. Már a következő napon korán reggel egy régi vágásba mentem cserkészni. Egy őzbakot láttam, de nem jutottam lövéshez. A buja málnásban, mely a sokezernyi gyümölcstől vörös volt, számos vaddisznónak és egy medvének a nyomát fedeztem fel. A rendkívüli meleg és száraz időben azonban az ágak és a már hullásnak indult lomb, mely minden lépésnél recsegett és zörgött, minden cserkészést lehetetlenné tett. A Lotru-folyó déli partján egy magas hegygerinc húzódik keletnyugati irányban, mely vizét a Lotriora vízrendszerétől választja el. A tetők itt az erdőfeletti régióig emelkednek és azokat a buja havasi legelőket képezik, hol az oláhok nyáron birkáikat legeltetik. Egy ilyen réten, az erdő szélén, megláttam a "sztinának” nevezett pásztorkunyhót, hol a tejtermékeket fel szokták dolgozni. Máskor ezen a vidéken legelésző nyájak láthatók. Most a táj teljesen kihaltnak látszott. Eltekintve a háborútól, a legeltetési idény is elmúlt.De a messzelátóval mégis azonnal láttam, hogy nincs teljesen elhagyhatva. Négy nagyobb állatot vettem észre, mely nem lehetett egyéb farkasnál. A levegőben pedig számos keselyű keringett. Hogy a farkasokig eljuthassak, előbb a Lotru-folyón kellett átgázolnom, azután pedig egy meredek ősfenyvessel benőtt hegyoldalon lelfelé haladnom. A jelenlegi körülmények között tulajdonképpen semmi célja sem volt annak, hogy farkasokra vadásszak. Ezeknek a húsát úgysem lehetett megenni, nekem pedig most az volt a legfőbb kötelességem, hogy napok óta rettenetesen megőröltetett és amellett gyengén táplált katonáim részére táplálékot szerezzek. A természetbarát kiváncsisága, ki minden jelenséget megfigyel és annak okát igyekszik felderíteni, minden egyéb meggondolást háttérbe szorított és rábírt arra, hogy ezt a látszólag hiábavaló utat megtegyem.