Marlo Morgan: Vidd hírét az Örökkévalónak

"Másnap, amikor utánanéztek az immár páciensüknek tekintett állatnak, látták, hogy a konzervdoboz felborult, és az étel eltűnt. A dingó lábai közötti karéjban három újszülött kutyakölyök szopott.
A kiskutyák megnehezítették a helyzetet. A lányok úgy döntöttek, még három társukat beavatják az egynapos alom gondozása és védelme érdekében. Nagy kaland lett ebből. Még egy jódosüveget is sikerült kicsempészniük, és Beatrice belecsorgatta a jó-dot a golyó ütötte lyukba. Ételt, italt szereztek az anyának, felváltva próbálták elterelni a figyelmet a kölykök mocorgásáról, és imádkoztak, hogy minden valószínűség ellenére az anya húzza odáig, amíg esélyt adhat utódainak a túlélésre. A kutya csak hevert a bokrok alatt. Egy nap olyan volt a feje, mintha rizzsel szórták volna be. Beatrice kinyúlt a kerítésen, és fölcsípett egy darabot. Tekergőzött a kezében. A nyüvek beleestek a gennyedző sebbe. Ez a szomorú dingó ugyanabban a helyzetben hevert öt héten át, erőlködve evett és ivott, hogy életben maradhasson, és táplálhassa a kicsinyeit. A kiskutyák túlságosan zajosak lettek, a lányok nem titkolhatták tovább őket, Margaret nővér rájuk talált. Azonnal elszalajtott egy gyereket, hogy hozzon egy dobozt, és bedobozolta a három kis dingót. A lányok azt gondolták, hogy ezzel vége négylábú barátaiknak, nem látják viszont őket, de tévedtek.
Aznap vacsora után Margaret nővér maga elé idézte az öt lányt, miután egy hatodikból kicsikarta a nevüket. Bevitte őket a mosodába, ahol a helyiség közepén narancsszín láda állt, abban volt a három kutyakölyök. Ráparancsolt Beatricera, hogy töltse meg vízzel a mosódézsát. Prédának ki kellett hoznia a sarokból egy liszteszsákot, bele kellett tennie egy nagy követ, és tartania kellett a száját, amíg a többi három lány beledobálta a kölyköket, mindegyik egyet-egyet. Azután Margaret nővér bekötötte a zsákot és beleejtette a vízbe. A kiskutyák vergődtek és sírtak, amíg a fehér zsák le nem süllyedt a dézsa aljára. Az egyik csücske felbukott a víz alól. A hangokból és a mozgásból a lányok tudhatták, hogy az apró lények percekig viaskodtak, egymást karmolták, hogy legfelülre vergődhessenek, és életben maradjanak. Végül Margaret nővér utálattal átsietett a konyhába, és egy nehéz öntöttvas serpenyőfedővel tért vissza. Felgyűrte hosszú, fekete ruhaujját, kinyújtotta hátborzongató hullafehér karját, rátette a fedőt a zsákra és lenyomtatta a dézsa fenekére. Mindeközben egyfolytában beszélt a lányokhoz, de az inkább vartyogás volt, mint bestéd. Mindenféle állati lényeket, veszedelmes, megfertőztetett fajzatokat emlegetett, meg Jézust, aki mennyire igyekszik megmenteni a gonosz vademberek lelkét, és célozgatott, hogy jobb is lenne, ha a vadembereknek egyáltalán nem születnének utódaik."