Martin Cole: Alvilág

"Nagy John McClellan kinyitotta lakása ajtaját, és intett Jön Jonnak, hogy kövesse. A fiú ámulattal nézett körül. Soha éleiében nem látott még ilyet, ez fenomenális volt!
Az egész lakás fehérre volt festve, és a fogadószobában mindössze egy impozáns, kőből épített kandalló és egy hatalmas, krémszínű dívány állt. A falon hosszú festmény lógott, vadul fröcskölt élénk színek, ami Nagy John közlése szerint Jackson Pollock műve volt.
- Nem mázolmány, fiú, eredeti. Ebből tengődök majd nyugdíjas koromban!
Nagy Johnból harsogó röhögést váltott ki saját elméssége. Jön Jonnak akarata ellenére is imponált a lakás, és amikor a nyitott terű konyhába pillantott, ahol a legmodernebb, majd' kétméteres borhűtő és a rozsdamentes acélból készült konyhaszekrények álltak, teljesen le volt nyűgözve. Ez egy vagyonos ember otthona, de annál sokkal több is volt egyben. A magabiztosság és a hatalom szinte agresszív fitogtatása volt ez a lakás, amely megfelelő tiszteletet követelt mindenkitől, leszámítva a lakóját. Valahol mélyen érintette ez Jön Jont. Egész életében méltányolta anyja igyekezetét, hogy rendes otthont teremtsen számukra. Tisztaság és rend uralkodott náluk, és az anyja szeretettel őrizgette a legjobb porcelánjait, poharait és az ezüst evőeszközöket, amelyek „túl jók" voltak a mindennapos használatra.
Jön Jön sosem szégyenkezett Joanie miatt vagy azért, ahogy éltek. Ám mindig tudta, hogy vannak, akik másképp léteznek,
376
egy olyan világban, amely rettentő távol áll az ő szűkös lakásuktól a roskadozó lakótelepen. Mindig szeretett volna egy olyan otthont, ahova bárkit felvihet, hogy lássa az arcokon a döbbenetet és a gyönyörűséget, amikor meglátják a környezetét, az életét. Ahogy Nagy John is élvezte most, hogy őt figyeli, amint befogadja ezt a látványt. Majd kipukkadt a nevetéstől a fiú hitetlenkedő arcát látva."