Egy különc ember története
Budapest, 1896. Légrády Testvérek, 297 oldal, Mühlbeck Károly illusztrációival, kiadói dúsan aranyozott félbőr-kötésben, kaucsukkal bevont kötéstáblákkal, piros, festett élmetszéssel, a gerinc fejrészén kisebb repedés, egyébként jó példány.
Ritka!!
Uccu, vesd el magad! Futottak őrülten a pandúrok, ki merre látott, néhányat felökleltek vagy letapostak a bikák, mások az erdő felé menekültek, némelyek a garádba lapultak meg, úgy, hogy a bikák nyomában kirohanó kozákok játszva verték aztán kékre, lilaszínre az alabárdjaik nyelével. „Csak a fejét paskold, csak a derekát üsd, hogy meg ne sántuljon” – kiabálta Pruzsinszky nagy gyönyörűséggel az emeleti ablakból. Néhány perc múlva szét szóródtak mindnyájan, mint a polyva, csak a csendbiztost fogta el Szlimák János (mert annak az elfogatására tíz icce törkölypálinka volt kitűzve) megkötözték ketten Sztercso Miklóssal és a várúr elé hurcolták, ki a toronyból nézte az ütközetet. István gróf nyomban haditanácsot hitt össze a fogoly fölött, a címer-terembe, a hol ő elnökölt egy trónszerű széken, de Pruzsinszky vitte a szót, ő maga szenvtelenül, mereven bámult egy pontra és egy szót se szólt. Kovács a csendbiztos szabadon bocsáttatását óhajtotta, Kamutkay uram ellenben odáig ment, hogy azt mondja, most már megvan a győzelem, megmutattuk, mit tudunk, legyünk nagylelkűek és tegyük szabad lábra Tarnóczy ügyvédet is. István gróf, vadul fölugrott erre, neki rohant Kamutkaynak és fojtogatni kezdte vérben forgó szemekkel s a körmeivel egészen benn vájkált a nyakában.