Budapest, 1904. Révai Testvérek, 226 oldal, kiadói, szecessziós sorozatkötésben, festett lapélekkel, jó állapotban.
2490 Ft
"Kevés ember tudja már, mik voltak valaha az amerikai nyulak. Pedig itt szaladgáltak Magyarországon. Itthon azért hítták őket így, mert szörnyen üldözték a kopók. Bécsben pedig azért, mert nehéz volt őket utolérni.
A Kossuth amerikai tallérjaira alkalmazták ezt a gúnyszót, csakhogy ott is, itt is másféle indokolással.
Élt pedig az amerikai nyulak idejében Aradon egy conservativ lelkületű öreg úri ember, névszerint Bíró Bertalan. «Vén svarzgelbnek» csúfolták, mert még a szabadságharcz idején sem titkolta, hogy a dynasztiához szít. Pedig egy Kossuthtal rokonságban álló Meszlényi leány volt a felesége. Vagy hogy épen azért szított a dynasztiához, mert a feleségével akart kötekedni?
Nagy kegyben állt odafent az udvarnál, magas érdemjele volt, sokszor kínálták előkelő hivatalokkal, de mert beteges volt és már nagyon öreg, semmit sem fogadott el s egészen elzárkózva élt csöndes házában, midőn egy nap az a hír rázta meg, hogy az Imre fiát elfogták a csendőrök és vasra verve vitték Kufsteinba.
Ez a csapás nagyon megtörte; sírt, jajveszékelt, szaladgált fűhöz fához, kutatott, kérdezősködött, miért fogták el a fiát s mikép lehetne kiszabadítani? Míg végre azt a tanácsot kapta, hogy akár miért fogták is el, legjobb lesz, ha személyesen megy föl Bécsbe. Neki ott úgyis csak a száját kell felnyitnia, minden belehull, a mit a szíve megkíván.
Felczihelődék az öreg úr s becsomagolta nem csak a mentét és kalpagot, de az ócska fringiát is. Mert ha már neki kezdett, kész elmenni egész a császár színe elé s térdre borúlni előtte kegyelemért.
De nem kellett. A császár behunyta a szemét és hátratette a kezeit. A mindenható Kempen miniszter uralkodott. Ő Felsége még a kegyelmezési jogot is ráruházta az efajta ügyekben.
Még oda sem ért vén Bíró Bertalan, Kempent már értesíté a rendőrség, hogy jön s hogy milyen ügyefogyott aggastyán. Felülről is figyelmeztették: csínján kell vele bánni, meg kell neki tenni, a mit kér, mert ez egészen jóérzelmű ember.
De elég szívesen is fogadta a miniszter, mikor a madárképű, galambfehér hajú apró emberke egy nap beállított hozzá, eleibe futott, mindkét kezével megrázta a jobbját."