Molnár Gábor: Jaguárországban - 1960.

"Távolabbi célra a golyós jobb. A kisöbű puska kis állatra, rövid távolságra való, de azért pontosságban kiállja a versenyt az öreg Winchesterrel.
A tűz az eresz alatt hamvadóban. A parazsas, vastag gally kifordult a kövek közül, szenesedő vége alig pislákol. Odatérdelek a tűz mellé, és lángra fúvóm a száraz gallyal terített zsarátnokot. A rőzsét még délután, jó időben, szárazon raktam a pálmafészer alá. Fülledt az éjszaka. De él a tanya, s tíz perc múlva a kormos kávéfőző már kávéval telt hassal duruzsol a parázson. Vacsorázom. Megint édes banánlekvárt egy újonnan felbontott dobozból. Hozzá farinhát. Ropogva morzsolgatom fogaim közt az istentelen kenyérpótlékot.
Pergő kopogással dobol az éjszakában a pálmatetőn, a föléje boruló lombsátoron a lecsurgó, ezer levélről, folyondárról, ágvégről ömlő víz. Az, ami itt körülvesz, az én kedves roppant állatkertem. Az egyetlen látogató százezernyi négyzetkilométeren én vagyok. Szúnyog odakinn az esőben nincs, de annál több van az eresz alatt. Szúnyoghálóm alá is beszabadul egykét zizzenő kis ördög. Munkát ad, amíg kilesem, hova telepszenek? Agyon vágom őket. Ezzel megszűnt az éjszakai nyugvás akadálya. Rézsút elnyújtózom a kényelmes függőágyban. Most, amikor ereszkednek, lazulnak izmaim, érzem, mégiscsak fáradt vagyok. Az eső egyhangúan ver. Alombaringató, egyenletes a kopogása. Félálomban még hallom, erősödik a zuhogás, a csurgás.
Reggel első dolgom egy vödör vizet merni a patakból. Fejem-búbjától a sarkamig végigöntöm magam. Az éjszaka jól, baj nélkül telt. Éber álmomból a felettem, a lombozatban elvonuló fekete bögőmajomcsapat ébresztett. Odabenn a sűrűben alighanem castanha-fa van. mert másfelől is hallom a vonuló majomcsapatokat, amelyek egyirányba igyekeznek. Sok munkát ad a majomfogaknak egy-egy castanha-dió, amíg kirágják belőle a kétszeres tokba fogott jóízű magot.
A papagáj kobra, a zöld kutyafejű kígyó, amelyet tegnap, az új pálmaeresz alatt fogtam el, nyugtalan ketrecében. Kezdi felmérni a helyzetét. Amikor tegnap felszerelésemben ráakadtam, egy percig nála is nyugtalanabb voltam. Nem is baj, ha effélék történnek, mert ez óvatosságra int. Az őserdő tele van meglepetésekkel.
Berakodom a csónakba. Roppanva éri a deszkákat az éles fejsze, a szakállas, jómarkolású szigony, amelynek vércsatornás hegyéhez sok őserdei vadász- és halászélmény emléke tapad."