Molnár Gábor: Pálmakunyhó az őserdőben - Aláírt!

"Úgy mozog odalenn az óriáskígyó, mint a lassított film. A Winchester felhúzott, hátradőlő kakasára pillantok. A töltényt elsütő gyúszeg kerek kis korongja szinte lesi a kakas életet pusztító rácsapását. Célba veszem a zsákmányt gyűrő anaconda fejét. El kell pusztítanom, mert élve nem tudom elfogni. Így legalább megmarad a bőre. Múzeumi célra kitűnő, mert magam nyúzom. A nagy óriáskígyók, a kifejlett példányok bőre a legritkább esetben alkalmas múzeumi célra, mert a caboclo, ha el is ejti, lusta a dudoros fejről lenyúzni a bőrt. Egyszerűen levágja a nyaknál. Így aztán a bőr tudományos célra hasznavehetetlen. Felemelem a Winchestert. Célzok. A széles, dudoros és erőteljes fej, az első csigolya előtti koponyarész, rajta "ül" puskám nézőkéjén, célhasábján. Négy lépésre lehet az anaconda a mederfenéken. Céllövöldében sem lehetne nyugodtabban lőni. Lövésem beledörren az erdei némaságba. A mederben szétcsúsznak a törzsgyűrűk. A sucuriju fején átment ólomdarab - úgy látom - belevágott a cutiába is. Sokat már nem ront. Lekanyarítom vállamról az iszák feketére izzadt szíját, lecsapott ágcsonkra akasztom. A Winchestert a parton hagyva, leereszkedem a mederbe. Az anaconda kimúlt. Megfordítom. A döglött, forgáccsá tört csonttú agutit - így is nevezik a cutiát - feldobom a partra puskámhoz.  Ott majd megehetik az erdei dögevők, ha meglelik. Kinyújtoztatom a jó comb vastagságú óriáskígyót. Végigmegyek mellette, s hanyatt fordítom. Sárga hasa, mint a kikirics. Mászópajzsai félelmetesen nagyok. Késem borotvaéles, de alig fogja a kemény hasi bőrt. Mintha száradóban levő marhabőrt vágnék, olyan szívós. Öreg jószág, legalább nyolcvan esztendős. Ennyire tartom, mert durva, megviselt sérülésektől forradásos bőre küzdelmekkel teli, viszontagságos életútról beszél."