Nagy András Béla: Fogjunk többet

"Aki már fárasztott 10 kilósnál nagyobb harcsát, az tudja, hogy mennyire fontos a lehető legprecízebben összeállított, erős felszerelés. Míg a kisebb, 10 kiló alatti harcsákat fárasztás közben a horgász irányíthatja, pontosabban „tudja tartani", húzását visszafogni, addig a nagy harcsával szemben, különösen a fárasztás első szakaszában, „nem a horgász az úr". Ha a clinch-csomót kapkodva, hibásan kötöttük, vagy gyenge a forgókapcsunk, netán tavalyi zsinórt hagytunk a peremfutó dobján, nos, ne csodálkozzunk, ha alulmaradunk. Jól jegyezzük meg: „az öreg hal mindig megtalálja a felszerelés leggyengébb pontját". Ez pedig az esetek nagy részében a csomó, még akkor is, ha gondosan kötöttük.
Egy alkonyati órán szomorú tanúja voltam egyik horgászbarátom kétségbeesett küzdelmének és igyekezetének: 30-asnál valamivel vastagabb zsinóron megakasztott egy 30 kiló körüli harcsát, s bár nem kapkodott, gondosan és óvatosan bánt a hallal, még fél óra után sem tudta irányítani. Már ránk sötétedett, amikor végre feljött a hal, de csak hogy megmutassa hatalmas, sötét hátát, utána kényelmesen újra a mélybe húzott, nem sietett, nyugodtan úszott a meder közepén. A vékony zsinór miatt barátom csak tartani tudta a halat, erősebben húzni, okosan, nem merte, tisztában volt a felszerelés gyengeségével. A nagy harcsát azonban valóban fáraszfáni kell: húzását fogjuk vissza, zökkentsük ki kényelmes tempójából, igyekezzünk a fenékről felemelni. Persze, joggal mondhatja bárki: „könnyen beszél az írógép mellett, de hát végül is mennyire húzhatom a halat"? Egyértelmű válasz sajnos nincs, írhatnék én itt a zsinór kilókban megadott szakítószilárdságáról, szárazon és vizesen próbált csomók erejéről, állítgathatjuk fékünket rugós mérleggel horgászat előtt, de azt, hogy mikor álljon meg a halat emelő kar, azt csak a tapasztalat vésheti a horgász tenyerébe és érzékszerveibe.
A lámpafényben egyenletesen hajló bot egyszerre kiegyenesedett barátom kezében, s mindkettőnkben valami bénító üresség támadt."