Budapest, 2003. Könyvmíves Kiadó, 351 oldal, kiadói karton-kötésben, jó állapotban.
990 Ft
Az, hogy Napóleon kezdettől fogva nem csupán az asszonyt látta belekeverve a Jackson-ügybe, hanem férjét is, igazolja határozatlan gyanúnkat. Valamilyen módon a márki is „benne” volt az ügyben, de hogy voltaképpen mi volt a játszma tétje, nem derült ki. Áprilisban a dolog odáig fajult, hogy Napóleonnak már nem is volt türelme beszélni erről, megbízta hát Bertrand-t, mossa meg a Montholonok fejét. Bertrand emlékiratiból tudjuk, hogy a vita hevében a márki dühbe jött. „Tulajdonképpen elvesztette a fejét, és kijelentette, inkább azonnal elhagyja Szent Ilona szigetét!” –írta a tábornok. Miért lett olyan ideges a márki? Nyilván azért, mert ha felesége ballépése miatt valóban el kell mennie a szigetről, nem teljesítheti igazi küldetését. Ha pedig nem öli meg Napóleont, akkor sanyarú sors várhat rá otthon. Megbízói már eddig is igen türelmetlenek voltak, és a maguk szemszögéből joggal. Az 1815 végén a szigetre érkezett császár most, három és fél évvel később még mindig él és virul és egyetlen gondja, hogyan bosszantsa az angol kormányzót! A tét tehát nagy volt, kár, hogy nem ismerjük az ellen-tétet. Ott sem lehetett kicsi, ha egyáltalán szóba került, hogy a márki még Napóleont és a szigetet is itt hagyná. Vajon csak a feleségét féltette volna? Az asszony Jacksonnal akart élni, hiszen tudjuk, nem volt rá féltékeny. Az asszony nem csak a felesége, hanem ügynöktársa is volt. Montholon sokkal inkább félhetett attól, hogy lám, a briteknek sikerült ügynököt csempészniük az „udvari körökbe”. Ha pedig ezt megtehették egyszer, megtehetik bármikor. És ha egyszer egy bejáratos franciát, egy nap mint nap őt is szemmel tartó honfitársát fizetik le? Akkor lőttek a mérgezéses akciónak, előbb-utóbb csak felfigyelnek rá és vége lesz!