Penny Vincenzi: Teljesen más nő

"Amikor a félév végén végre érte jöttek, belevetette magát az apja karjába és kétségbeesetten zokogott; és még Cressidának is örült, és egész úton hazafelé szorongatta a kezét a autó hátsó ülésén.
Amikor elérkezett a visszautazás ideje, Harriet bezárkózott a WC-be és nem volt hajlandó kijönni; csak amikor végül megígérték, hogy ha az év végéig sem érzi jobban magát, kiveszik az iskolából, egyezett bele a visszatérésbe. Aztán Cressida levelet írt neki, figyelmeztetve, hogy ne higgyen nekik, mert hallotta, amikor arról beszéltek, hogy az iskola jót tesz neki, és egy idő után biztosan lecsillapodik, és ekkor döbbent rá, ha valaha el akar innen szabadulni, akkor neki kell lépéseket tenni ez ügyben.
A legjobb, és az egyetlen megoldás, elöntötte el, ha ki-rűgatja magát; mihelyst felötlött benne, azonnal izgalomba jött a megoldás egyszerűségén. Hosszú idő óta először örömöt érzett, és elkezdte lopkodni a több lány holmijait; egy órát, egy karkötőt, egy tranzisztoros rádiót és némi pénzt a dobozból, amiben az elveszett tárgyakért szedett büntetést gyűjtötték. Mindent otthagyott a szekrényében, amelyet alapos átkutattak, amikor észrevették a lopást. Harriet ott állt az igazgatónő irodájában, nézte az asztalra kipakolt holmikat, és alig várta, hogy meghallja a varázslatos szavakat: - Megkértük a szüléidet, hogy jöjjenek érted, és vigyenek haza. - Annyira biztos volt benne, hogy mielőtt beszólították volna az irodába, néhány holmiját már be is pakolta a bőröndjébe.
A varázslatos szavak azonban várattak magukra; ehelyett az igazgatónő órákig prédikált arról, hogy Harriet csalódást okozott neki és a szüleinek, és ahelyett hogy kirúgta volna, elvitte az iskola pszichiáteréhez, egy zsíros hajú, álmatag nőszemélyhez, aki ilyeneket mondott, hogy: - Senki néni haragszik rád, Harriet, csak mindenkit bánt a dolog - és - meg kell tanulnod jobban megérteni magadat, Harriet, és akkor tudni fogod, hogy miért teszel ilyen dolgokat.
A hét három napján egy-egy órát kellett azzal töltenie, hogy megtanulja megérteni magát; a pszichiáter, aki bézsszínű, lompos ruhákban járt és akit Dr. Ormerodnak hívtak, millió kérdéssel ostromolta a családjával kapcsolatban, megkérdezte, hogyan érzi, szereti őt a családja, hogyan érez a húgával szemben, és haragszik-e azért, amiért elküldték ebbe az iskolába. Harrietnek esze ágában sem volt megkönnyíteni Dr. Ormerod munkáját, és megszerezni neki azt az örömöt, hogy azt mondja, gyűlöli a húgát, tudja, hogy a családja nem szereti, és nagyon mérges, amiért elküldték ebbe az iskolába; különben is tudta, ha megteszi, zavart és boldogtalan gyermeknek fogják bélyegezni, és ezáltal köddé foszlik a maradék remény is, hogy eltanácsolják, így aztán kijelentette, hogy szereti a családját, különösen a húgát, és szereti az iskolát, de elveszítette az óráját, nem szereti azt a lányt, akié a karkötő, és pénzre volt szüksége, hogy megvegye az új Dávid Cassidy-nagylemezt."