Richard Friedenthal: Leonardo

"Leonardo mellett és körülötte csakúgy nyüzsögtek a puskamívesek, tűzszerészek, mérnökök, tervezők és kivitelezők. A technika története csak most, a mi napjainkban kezdi feldolgozni a kéziratokat, rajzokat, amelyeket mint titkos tudományt adtak tovább, és ezért gyakran elég nehéz kihámozni értelmüket. Még a nyomtatott könyvek is (mert akkor már megjelentek az elsők), pl. az akkori Vitruvius, Vegetius kiadások-tele vannak fantasztikus magyarázatokkal és ábrákkal. Leonardo rajzait az emeli a többi fölé, hogy művészileg tökéletesek és amellett modernek.
Lodovico il Moro, Milánó hercege, akinek terveit bemutatta, az új kor embere volt, de nem harcos. Sötét bőre miatt nevezték il Morónak, „a mór"-nak. És sötétek az üzelmek is, amelyek révén hatalomhoz jutott. Sötét a család eredete. A Sforzák egy cipésztől származtak, és csak Moro apja, Francesco zsoldosvezér lett a gazdag Milánó ura. Lodovico nem volt törvényes örökös, Francesco halála után az idősebb fiú uralkodott néhány évig, de meggyilkolták, és fiát, a jogos utóóoí a Moro félreíoíta és fogságba vetette, ahol később meg is halt. Valószínűleg megmérgezték.
Lodovico nagy tétben játszott, de jobban értett a diplomáciához, mint az ágyúkhoz. Egész Itáliára ki akarta terjeszteni hatalmát. Élete utolsó tíz éve megint sötét: francia fogságban halt meg. A két sötét korszak közt kápráztató pompa, hatalom. Elbizakodottságában azzal kérkedett, hogy „a pápa a káplánja, a császár a zsoldosvezére, a francia király a futára, és a velenceieket a tengerbe szórja".
Azt akarta, hogy udvara túl ragyogja mind a többit. Az ünnepségeket, előadásokat kápráztató pompával rendezik meg. Csak az ábrázoló művészetekben marad el Milánó más itáliai városok, Firenze, Velence, Róma mögött. Az óriásira tervezett Dóm építése - a munkálatokat már évszázadokkal Leonardo előtt kezdték, és csak a XIX. században fejezték be - leköti, és a középkori céhhagyományok bűvkörében tartja az összes erőket. A milánói festészet közepes és provinciális. A Moro, akinek műveltsége és ízlése is van, művészek odacsábításával szeretne javítani a helyzeten. A családalapító Francesco Sforzának hatalmas lovasszobrot akar állítani, hogy a város egyik nyílt terén hirdesse dicsőségüket. Ez a gondolat akkor még új és merész, csak szentek szobrai és más egyházi emlékművek állhatták mindenki szeme előtt, a világi nagyságokat legfeljebb síremlék illette. Kivéve a híres condottieréket, akik a maguk szakállára és hírnevükben bízva seregeket toboroztak, és hol ennek, hol annak az oldalán harcoltak. A Gattamelata (Foltos Macska) lovasszobra Páduában, Colleonié Velencében állt. Leonardo tizenhat évig dolgozott a Sforza-emlékműre tervezett ,,nagy lovon", amíg Milánóban volt, állandóan foglalkoztatta ez a szobor. De csak az agyagminta készült el, és a Moro bukása után az is elpusztult."