Roger Few: Vadregényes tájakon

"A gleccser jege néhol még mindig 300 méter mély, és évente kiadós hóesések táplálják, apadása rendkívül lassú. A hegyoldalon lefelé kúszó Athabasca gleccser útjának első pár mérföldjén még nem folyat olvadékvizet. A gleccserek fagyott folyók, az olvadt lávamezőkhöz hasonlóan hömpölyögnek. Az Athabasca a szirtek közt áramlik lefelé, és közben a felszínéről vasúti kocsi nagyságú tömbök hasadnak le, az alján pedig szétzúzódnak; ha ezek a fagyott rögök egy gleccserről lehasadva a tengerbe buknának, jéghegynek neveznénk.
Nem sok minden canimog olyan lassan, mint a gleccserjég, amely naponta csupán néhány métert tesz meg. Egy lavina például 160 km/h sebességgel zúdulhat lefelé, maga előtt tolva és préselve a levegőt, tornádó nagyságú szélrohamot idézhet elő, amely a vaskos, termetes fákat is gyufaszálként roppantja ketté. A kőzetek engedelmeskednek a gravitációnak is. Az időjárás viszontagságaitól meglazult, finom üledékből álló kőtömbök lehasadoznak, beterítve a hegylábnál kezdődő tágas törmelékmezőket; ezeket másképp omladéknak vagy törmelékkúpnak nevezzük.
A Banff és Jasper Parkok magas hegyi pusztája a ritka kanadai vadjuh paradicsoma. A valaha Új-Mexikótól Brit-Columbiáig mindenhol honos vadjuh már csak a pusztaságok rejtett szegleteit látogatja, a kopár sziklákon szivacsos patái - jól alkalmazkodtak környezetéhez - kitűnően támasztják lábait. Míg a nyarat a hegyekben töltik, a kemény téli hidegek a völgyekbe kényszerítik őket, ahol a háziállatok legelnek. A vadjuh a ragadozók elől a sziklaszirtek között biztonságos menedéket talál. Manapság a vadjuh könnyen háziállatbetegségek áldozata lesz."