Rubinyi Mózes: Mikszáth Kálmán stílusa és nyelve

"Azt tanítjuk az iskolában, hogy a prózai és a verses írásművek között a főkülönbség abban áll, hogy a vers külső formája megszabott, megkötött, a próza pedig kötetlen. Azt is hozzá szoktuk tenni, hogy a versben hosszú és rövid, vagy hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok bizonyos szabályszerűséggel váltakoznak s ez a szabályszerűség, vissza- meg visszatérő lüktetést ad a vers hangzásának. Ezt a lüktetést ritmusnak nevezzük. A prózában írott költői alkotásoknak ellenben ritmusuk nincsen. A verstan és mindenféle tan a világon a nagy, a bizonyos, a döntő jelenségeknek rendszerbe szedése. A nagy írók sem azért nagy írók, mert jól tudnak alkalmazkodni a poétika szabályaihoz, hanem azért nagyok, mert megihlette őket a zseninek világokat átalakító ereje. A poétikák tanulják a szabályokat a nagy íróktól s nem a nagy írók a poétikáktól. A prózáról sem lehet olyan határozottsággal kimondani, hogy nincsen ritmusa. Ha ezúttal nem is gondolunk az ún. ritmikus prózára, ezt elvégre laza versnek, tehát már verses műfajnak nézhetjük — minden jól megírt mondatnak kell, hogy a beosztása, a hangzása művészi legyen. A néma betűnek fülünkbe kell hangzani s a mondatok szimmetrikus elhelyezése, a szólamok csoportosítása már maga bizonyos szabályosság s különösen nyomtatásban kiadott szónoki beszédek fölolvasásánál megfigyelhetjük, hogy e szimmetrikus elhelyezkedés már némileg ritmusként hangzik a fülünkbe.

A ritmus sokszor belopózkodik beszédünkbe s közönséges, nem művészi lelkű emberek beszédében sem ritka. A lélek nagy fölindulásai, elragadó hangulatai, a fájdalomnak, a kétségbeesésnek vagy az örömnek hullámzásai kifejezésre jutnak beszédünkben is. A szavakat akaratlanul megismételjük, gyorsan vagy vontatottan s az ifjú elragadó kiáltással, az agg dünnyögő motyogással: de megismétli a szót, a szerkezetet s a megismétlésnek ez a parallelizmusa voltaképpen a prózai ritmusnak első fokozata. Az ismétlés talán az ősi ritmus. Azonban a mi hallásunk szerint még nem ritmus, de már nem lassan tovagördülő közönséges próza. A szó-, a szerkezetismétlés Mikszáth prózájának egyik ilyen egyéni, jellemző sajátsága. Lássuk először azt. A szóismétlésnek legegyszerűbb alakja az, midőn két közvetlenül egymás mellett lévő szót vagy szólamot az író megismétel. A közvetlen megismétlésnek több oka lehet. A szavak ismétlésére késztet az elragadó hév éppen úgy, mint a csendes borongás, midőn a kedves vagy szomorú szót magunk elé mormoljuk; a fiatalos meglepődés éppen úgy, mint az öreges megilletődés, hatalmas indulatok s elkeseredett bánatok egyformán ismétlésben nyilvánulhatnak meg."