Studinka László: Minden nap vadásznap

"A régi időkben, amikor - határozottan állíthatom - több volt a szalonka, mint manapság, sem igen lőttem átlagban öt-nyolc húzó szalonkánál többet egy tavaszon. De végeredményben nem is a lőtt szalonkák száma a fontos.
Mindig szenvedélyes szalonkavadász voltam, és bizony az vagyok ma is. A sok területen, amelyen vadásztam rá, és amelyeket megismertem, esztendők folyamán kifejlődött az érzékem az iránt, hogy a szalonka által kedvelt erdőállományokat felismerjem, és ott a húzásra alkalmas és kedvező állásokat találjak.
Ma is kijárok szalonkahúzásra, amikor csak módom esik rá. Pestről ez nem is olyan körülményes, a szalonkázóhelyek kedvező fekvése folytán. Hála a Pilisi Parkerdőgazdaság lekötelező kedvességének, néhányan szenvedélyes pesti szalonkavadászok - nem hiszem, hogy két tucatnál többen lennénk - kapunk évente szalonkázó engedélyt a Pilisbe. Valamilyen autó mindig akad, amelynek gazdája hajlandó este, hivatal után néhány lelkes vadászembert kivinni. Vacsorára már ismét otthon is vagyunk. Kell-e ennél kényelmesebb vadászat?
De az igazi szalonkavadászat számomra az, ha az erdőben tanyázom és hajnalban-este húzásra kijárhatok, élvezem a tavaszi erdőt és sütkérezhetek a langyos napsütésben; minden évben elmegyek néhány napra az erdőbe. A tavaszi szalonkázás nélkül a vadászév csonka volna, akár a szarvasbőgés nélkül. Arra is elmegyek mindig - mindig kimódolom valahogyan. De már bizony régen nem azért, hogy lőjek is. Vagy valamelyik jó barátomat kísérem el, vagy fényképezni próbálok. Az is mindig többet és többet veszít jelentőségéből, hány szalonkát lövök egy-egy tavaszon.
Nem kívánok líraivá válni: még mindig nagy örömöt okoz a sikerült nehéz lövés a vágódó vagy kergetődző szalonkára, hiszen olyan ritka vad, annyit jár a vadász hiába utána. De ha hangulatos, csendes tavaszi estén a korrogó szalonka lassú, libegő nászrepülésével jön felém, és a túlságosan könnyű lövés eltépi a hangulat varázsát - néha bizony saját magamat is alig értem meg..."