Sütő András: Advent a Hargitán

"Okát nem tudnám adni, de itt - jelek szerint - még az ég is meggondoltabb, mint alig valamivel fennebb a Libán -egység táján, ahol némelykor felhőszakadástól vadulnak meg a suttyó patakok, de olyannyira, hogy mázsás kövekkel verik széjjel az árterületükre telepített méheseket.
Természetére nézve szelíd nyargoncunk, a Bakó-pataka tudtommal még nem okozott ilyen kalamitást. Igaz, hogy neki még nagy, harsogó tavaszokon is könnyebb a medrében maradnia, mert idegen patakot nem fogad magába. Saját forrásából gazdálkodik, ami itt van tőlünk puskalövésnyire. S minden dicséretünk az övé, mert jól gazdálkodik. Annyi vize mindig van, hogy a villamos kerekünket télen-nyáron pörgesse, szomszédaink portáján a nagymosást, itatást lehetővé tegye, csak annyi esze nincs, hogy a pisztrángoknak jó gübé búvóhelyet is biztosítana. Titka nem lévén, a gyerekhad bármikor kirabolhatja, de tán még a macska is.

Hát a veszedelmek?
Azok távolabb vannak.
Az egy medve kivételével, amelyik - úgy látom, bocsostúl - az éjjel is itthagyta nyomát a ház előtt a felázott talajon. Még jó, hogy nem kellett találkozni vele. Bár a többi is mind ilyen lenne. Mert van, amelyik a vasárnapot de még a szent misét sem tiszteli, nemhogy az embert. Akkor derült ez ki, amikor Sándor szomszédunk fényes nappal, istentisztelet idején indult el a Pisztrángos-patak mentén rókagombászni, s az álmából ébresztett medve úgy megverte, hogy kórházba került. Úgy mondom, ahogy az itteniek: megverte, holott közönséges emberölési kísérletről van szó. Sándort vérbe fagyva, testében összeszabdalva, a halántéka táján beszakított koponyával szállították Székelyudvarhelyre. Későbbi leírása szerint a támadó vad ugyanaz lehetett, amelyik egy másik vasárnap reggelen a málnásból két lábra emelkedve reám - békés horgászra csattogtatta az agyarait. S nem éppen úgy, amilyennek " édesszájú Micimackót, a kedves bumfordit az esti mesékből ismerjük."